Az elmúlt több mint száz év alatt mi voltunk a sikeresebbek, eddig 23 győzelmet arattunk, 12 döntetlen mellett 11 alkalommal szenvedtünk vereséget, valamint Bene Ferenc és Farkas János góljaival 2:1-re megnyertük az 1964-es, egymás elleni tokiói olimpiai döntőt is, ami nem szerepel a hivatalos nemzetek közti meccsek statisztikájában. A 46 mérkőzés gólkülönbsége 105-76 a mieink javára.

A csehek ellen első alkalommal 1903. április 5-én léptünk pályára a budapesti Millenáris Sportpályán, ez volt a magyar válogatott második hivatalos mérkőzése. A találkozón Jindřich Rezek szerzett vezetést a vendégeknek, de a 16. percben megszületett a magyar válogatott történetének legelső gólja (Borbás Gáspár szerezte), majd a hajrához közeledve Minder Frigyes beállította a 2:1-es végeredményt.

Emlékezetes mérkőzésből nem volt hiány a következő évtizedekben sem, 1937. szeptember 19-e például egy egészen zseniális csatárteljesítmény apropóján került a labdarúgás történelmének aranylapjaira: Sárosi György a Hungária körúton rendezett Európa-kupa-csoportmeccsen egymaga hét gólt szerzett, ebből hatot a második félidőben, pedig az ellenfélnél a csehszlovák kapuslegenda, František Plánička állt a gólvonalon. 8:3-ra nyertünk, ez azóta is gólrekord a csehek ellen.

Csehszlovákia nem mindig volt ilyen kellemes vendég, 1956. május 20-án válogatottunk a Gellér – Kárpáti, Szojka, Teleki – Bozsik, Kotász – Budai (Tichy), Kocsis, Machos, Hidegkuti, Fenyvesi összeállításban szenvedett vereséget, ez volt az első vesztett mérkőzése a Népstadionban, sőt az első hazai pályán 1943 óta! Sebes Gusztáv kihagyta a szerinte gyengébb formában lévő Buzánszkyt és Czibort, Lantos sérülés miatt nem játszott, Puskást pedig a Bp. Honvéd elnöksége eltiltotta. Grosics még 'száműzetését' töltötte, Lóránt és Zakariás pedig már addigra lejátszotta utolsó mérkőzését a nemzeti tizenegyben. A Pluskal, Masopust fedezetsor által mozgatott csehszlovák támadóötös ellen nem volt esélye még a döntetlenre sem a magyar válogatottnak, Machos Ferenc 0:2-nél, Bozsik József, büntetőből, 1:3-nál szépített, a vége 2:4 lett.

Az 1962-es chilei világbajnokságon a negyeddöntőben futottunk össze a csehszlovákokkal. Ezen a meccsen a játékunk alapján akár nyerhettünk is volna, mindössze egy Nyikolaj Latisevnél élesebb szemű (rossz nyelvek szerint elfogulatlanabb) játékvezetőre lett volna szükség. A szovjet bíró előbb egy méretes lest nézett el, ebből szerezte meg a vezetést az ellenfél, majd Tichy Lajos távoli lövése után középkezdéshez kellett volna rendelnie a csapatokat, miután a labda a keresztlécről jócskán a gólvonal mögé pattant. A jobb szögben álló partjelző hiába integetett gólt, Latisev nem volt hajlandó tudomást venni erről, lefújásig maradt a 0:1. A csehszlovákok meg sem álltak a döntőig, és végül ezüstéremmel zárták a vb-t.

A magyar labdarúgás történetének egyik legnagyobb kudarca is a csehekhez fűződik. 1969 decemberében világbajnoki pótselejtezőt játszottunk Marseille-ben, s miután a selejtezők során itthon 2:0-ra legyőztük Csehszlovákiát, idegenben pedig 3:3-as döntetlent értünk el, senki sem számított arra, hogy Sós Károly csapatának minimális esélye sem lesz a győzelemre. Pedig nem volt, csak az utolsó pillanatokban, 4:0-ás hátrányban tudtuk bevenni az ellenfél kapuját. Kocsis Lajos szépítő gólja egyáltalán nem szépített semmin, ez volt az első alkalom, hogy nem tudtuk kiharcolni a világbajnoki szereplést (a '30-as és az 50-es vb-n nem indultunk), sokan azóta is innen számítják a magyar futball több évtizedes mélyrepülésének kezdetét.

1977-ben a Zdenek Nehoda vezette csehszlovákok Európa-bajnokként érkeztek Budapestre, majd távoztak csalódottan, Várady Béla és Kovács István góljaival 2-0-ra nyertünk. 1979 szeptemberében a csehszlovákok ellen búcsúzott a válogatottól az akkor már 35. életévében járó Bene Ferenc, aki a nyíregyházi mérkőzésen kezdőként 12 percet játszott, az olimpiai válogatottra épülő csapatunk 2-1-es győzelemmel köszönt el a legendás támadótól.

Csehország önállóvá válása óta az első felnőtt válogatott mérkőzést semleges pályán, a ciprusi Larnacában játszottuk egy téli felkészülési tornán. 2002. február 12-én 2-0-as vereséget szenvedtünk, Petr Cech a mai válogatottak közül már annak a csapatnak is tagja volt, sőt ezen a meccsen debütált a nemzeti csapatban. A mostani keretből Király Gábor és Halmosi Péter szerepelt a magyar csapatban.

Végezetül a magyar válogatott biztatásául is szolgálhat a 2009. évi U20-as világbajnokság alexandriai nyolcaddöntőjének felelevenítése. Kiss Máté bombagóljával szereztünk vezetést a 15. percben, majd a 26. percben a csehek Vosahlik csúsztatásával egyenlítettek. A rendes játékidő 1-1-es eredménnyel ért véget. A hosszabbításban a csereként beállt Rabusic egy visszafejelt labdát közelről a hálóba lőtt. A magyarok azonban nem adták fel, és a Németh Krisztián által kiharcolt szabadrúgást Koman Vladimir csodálatosan tekerte a kapu jobb oldalába (2-2). A büntetőpárbajban Gulácsi Péter már az első párban védett, az állás azonban a harmadik pár után - mivel a többiek nem hibáztak - ismét döntetlen volt, miután Szabó hibázott. Az ötödik párban Gulácsi ismét bravúrt mutatott be, de Németh nem tudta továbblőni a csapatot. A következő körben Gulácsi újabb védéssel másodszor is a továbbjutás közelébe vitte a csapatot, Balajti Ádám pedig már nem hibázott, így Magyarország a nyolc közé jutott. Érdekesség, hogy a védelemben Egervári Sándor változtatásra kényszerült, mert a védelem két oszlopos – és immár az A-válogatott keretéhez tartozó – két tagjára, Debreceni Andrásra és Korcsmár Zsoltra nem számíthatott.

A 2012-es diadalra alighanem még sokan pontosan emlékeznek: Dzsudzsák Balázs egy szemfüles szabadrúgásgóllal szerzett vezetést Prágában a mieinknek, majd a csehek büntetőből egyenlítettek. Bár a helyzetek száma alapján a döntetlen sem tűnt rossz eredménynek, a hajrában a válogatottban akkor debütáló, nem sokkal korábban csereként beállt Gyurcsó Ádám megszerezte a győztes találatot.

A cikk Thaly Zoltán statisztikáinak felhasználásával készült.