Két veretes múlttal rendelkező válogatott mérkőzése lesz a vasárnapi, stuttgarti skót-magyar Eb-mérkőzés, mégis most először találkozik egymással tétmérkőzésen a két csapat.
A skót és a magyar válogatott először a mieink első világbajnoki ezüstérmének évében, a vb-döntőt követő első meccsünkön, 1938 decemberében találkozott egymással Glasgow-ban barátságos összecsapáson, a skótok 3:1-es győzelmet arattak a meccsen. A második összecsapásra a válogatottunk második vb-ezüstjének évében (szintén decemberben, ugyancsak Glasgow-ban) került sor, ám ezúttal a mieink 4-2-es győzelmet arattak.
Eddig kizárólag felkészülési meccsen, és kizárólag Glasgow-ban vagy Budapesten találkozott egymással a két válogatott, az első egymás elleni mérkőzés óta eltelt 86 évben mindössze összesen kilencszer. A kiegyenlített statisztika minimális magyar fölényt mutat, a mérleg: 4 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség, 18-14-es gólkülönbség. A 18 gólunkból Hidegkuti Nándor, Sándor Károly, Kocsis Sándor, Fenyvesi Máté, Törőcsik András és Huszti Szabolcs kettőt-kettőt szerzett. Legutóbb 2018-ban, Budapesten a britek nyertek 1-0-ra, a mostani keretből Gulácsi Péter, Kleinheisler László és Fiola Attila is pályára lépett azon a találkozón.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Több mint 30 ezren használták már a Szurkolói Klub megújult weboldalát, illetve alkalmazását, drukkereink január 31-ig ellenőrizhetik a 2024-es év ...
Több mint 30 ezren használták már a Szurkolói Klub megújult weboldalát, illetve alkalmazását, drukkereink január 31-ig ellenőrizhetik a 2024-es év ...