Sigér Dávid: Ismerkedik a keret, alakul a csapatszellem
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2020. augusztus. 31., 18:04
Sigér Dávid: Ismerkedik a keret, alakul a csapatszellem

A Marco Rossi vezette A-válogatott megkezdte a felkészülést a csütörtöki, törökök elleni és a vasárnapi, oroszok elleni Nemzetek Ligája-találkozókra.

Férfi A-válogatottunk kerete még a hétfői napon is változott, kiderült ugyanis, hogy Hangya Szilveszter sérülés miatt nem vállalhatja a szereplést a törökök és az oroszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken, helyére nem hívott be új embert Marco Rossi szövetségi kapitány.

Hétfőig minden kerettag megérkezett a margitszigeti szállásra, és mindannyian részt vettek a délutáni gyakorláson, amely mintegy tíz hónappal követte az előző A-válogatott edzést.

A kerettagoknak rövid idő áll rendelkezésükre arra, hogy felkészüljenek a két összecsapásra, hiszen csak hétfőn, kedden és szerdán gyakorolhatnak együtt, csütörtökön már pályára kell lépniük Sivasban a házigazda törökök ellen. Sigér Dávid, a Ferencváros középpályása a hétfő délutáni edzés előtt elmondta: Marco Rossi nemcsak a taktikai felkészítésre helyez hangsúlyt, hanem az is fontos cél, hogy minél jobb csapatszellem alakuljon ki a találkozóra.

– Azért változott jelentős mértékben a keretünk, hogy csak olyanok léphessenek pályára, akik erőtől duzzadnak, és készen állnak a feladatra. Marco Rossi azt kérte tőlünk, hogy próbáljunk meg minél többet ismerkedni egymással, az újoncokkal, annak érdekében, hogy minél jobb csapatszellem alakuljon ki a törökországi meccs előtt. Úgy érzem, amennyit egy nap alatt ismerkedni lehetett egymással, azt megtettük – fogalmazott Sigér.

Több változás a férfi A-válogatott keretében

Több változás a férfi A-válogatott keretében

Az augusztus 24-i kerethirdetés óta több kényszerű változás is történt a férfi A-válogatott Törökország és Oroszország ellen készülő keretében. A szövetségi kapitány által hétfőn kihirdetett névsor négy ponton változott, mostanra pedig a török szövetségi kapitány is kihirdette keretét.

Tovább

A törökök és az oroszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések önmagukban is fontosak, de az is cél, hogy az októberi, bolgárok elleni Eb-pótselejtezőig minél jobban összeálljon a csapat játéka.

– Mindig az aktuális mérkőzésen való győzelem a legfőbb cél, de most az is fontos, hogy minél többet gyakorolhassuk azt a taktikát, amit kitalált a szakmai stáb, és amit szeretnénk megvalósítani a jövőben, vagyis már az összes őszi találkozóra, köztük a bolgárok elleni meccsre is készülünk. Most az előttünk álló két mérkőzés a legfontosabb, ezeken eldől, hogy mennyire működik a kidolgozott taktika. A megbeszéléseken már volt szó a törökökről, tudjuk, milyen játékosaik vannak, és a következő napokban arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a lehető leghatékonyabb összetételben és hadrendben léphessünk pályára ellenünk – tette hozzá a Ferencváros középpályása.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)

Védők:

Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven)
Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC)
Fiola Attila (Mol Fehérvár FC)
Kecskés Ákos (Lugano)
Lang Ádám (Omonia)
Szalai Attila (Apollon Limassol)
Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások:

Cseri Tamás (Mezőkövesd-Zsóry)
Holender Filip (Lugano)
Kalmár Zsolt (DAC)
Nagy Ádám (Bristol City FC)
Pátkai Máté (MOL Fehérvár FC)
Schäfer András (DAC)
Sigér Dávid (Ferencvárosi TC)
Szoboszlai Dominik (FC Red Bull Salzburg)

Támadók:

Babati Benjamin (Zalaegerszegi TE FC)
Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Simon Krisztián (Újpest FC)
Szalai Ádám (1. FSV Mainz 05)
Szőke Adrián (Heracles Almelo)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.