Sallai és Fiola nélkül kezdi meg a felkészülést a férfi A-válogatott
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. november. 11., 20:59
Sallai és Fiola nélkül kezdi meg a felkészülést a férfi A-válogatott

Vasárnap este 10 kivétellel minden játékos megérkezett Telkibe férfi A-válogatottunk edzőtáborába, azonban az is kiderült, hogy a védelemből és a támadók közül is eggyel kevesebb játékossal számolhat Marco Rossi.

Sallai Roland a Freiburg Mainz elleni bajnokiján sérült rá korábbi sérülésére, Fiola Attila pedig a Mol Vidi FC mezőkövesdi mérkőzését követően jelezte a szakmai stáb számára, hogy combizomprobléma miatt nem tud csatlakozni a kerethez a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó két találkozójára. A szövetségi kapitány egyelőre nem tervezi, hogy helyükre más játékost hívjon meg a keretbe.

Hétfő délutánra minden játékos megérkezik Telkibe. Holnap egy tréning szerepel a programban, vagyis már az első edzésen teljes létszámban tudja elkezdeni a csapat a felkészülést, mely ezúttal a szokásosnál is rövidebb lesz, hiszen csütörtökön 20 óra 45 perckor pályára lép a válogatott Észtország ellen a Groupama Arénában. A találkozóra, ahogy a vasárnapi Finnország elleni összecsapásra is, az alábbi linken lehet jegyeket vásárolni:

Megkezdődött a jegyértékesítés a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre

Megkezdődött a jegyértékesítés a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre

Férfi A-válogatottunk november 15-én az észt, november 18-án a finn válogatottat fogadja Nemzetek Ligája-mérkőzésen a Groupama Arénában. Az MLSZ Szurkolói Klubjának tagjai kedvezményes áron, és korábbi időpontban válthatják meg a mérkőzésekre szóló belépőiket.

Tovább

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.