Összetartó közösségbe kerültek az új kerettagok
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2021. május. 18., 19:52
Összetartó közösségbe kerültek az új kerettagok

Hahn János és Bogdán Ádám is kiemelték: nagyon jól érzik magukat a válogatott keretben.

A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságú bő keretből még sokan hiányoznak, de akik már ezen a héten részt vesznek Marco Rossi edzésein, egyöntetűen kiemelték: remek a hangulat az edzőtáborban. Kedden egy edzéssel folytatódott a felkészülés, valamint egy sajtóeseményen is részt vett két játékos: a keretbe hosszú idő után visszatérő Bogdán Ádám, valamint az abszolút újonc Hahn János.

– Fantasztikus érzés, hogy ismét válogatott kerettag lehetek, már nagyon régóta vártam erre a pillanatra, és most rendkívül motiváltan érkeztem Telkibe – fogalmazott a Ferencváros kapusa. – A szezon során sokszor meg kellett küzdeni csalódással is, hiszen a klubcsapatomban kevés lehetőséget kaptam, ugyanakkor végig hittem abban, hogy ha lelkiismeretesen dolgozom, és hiszek az elvégzett munkámban, jól végződhet a szezonom. Örülök, hogy megkaptam a lehetőséget, és annak is, hogy Dibusz Dénes hamar felépült sérüléséből, és végül mindketten itt lehetünk a válogatottnál. Az élet érdekes módon ad egy újabb lehetőséget, hogy Eb-kerettel készüljek, szeretnék élni vele. Egy nagyon erős, összetartó közösségbe kerültem, ahol mindenki bízik benne, hogy hasonló élményekkel gazdagodhat, mint öt éve. Sőt, nagyobbakkal, hiszen a hazai társrendezés miatt speciális Eb vár ránk.

Bogdán Ádám öt évvel a legutóbbi válogatottbeli pályára lépése után kapott meghívót a keretbe, a paksi Hahn János viszont életében először vesz részt a nemzeti csapat összetartásán.

– Az érkezéskor és az első edzés előtt meglehetősen izgultam, de a csapattársak hamar befogadtak, nagyon jól érzem magam az edzőtáborban – mondta a paksi támadó. – Sikeres szezon van mögöttem, amiben nagy szerepe van abban, hogy Bognár Györggyel támadófocit játszik a Paks, és csapattársaim kiszolgálásának köszönhetően sok helyzetem volt, és sok gólt sikerült szereznem. Mindent megtettem azért, hogy jól szerepeljek, de nem elégszem meg azzal, amit elértem, próbálok tovább fejlődni, például abban, hogy gyorsabb legyen a reakcióidőm, jobban olvassam a játékot. Ez a válogatott kerettagság olyan esély, amit szeretnék megragadni, és bekerülni a végleges Eb-keretbe is.

A csapat keddi edzésén Kecskés Ákos és Tóth Balázs kivételével minden játékos részt vett.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.