Minden kerettag egészséges
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. szeptember. 05., 20:34
Minden kerettag egészséges

Miközben a finn és a görög válogatott szövetségi kapitánya is módosítani kényszerült korábban kihirdetett keretén, addig Telkiben ma már minden játékos teljes értékű edzésmunkát végzett. A válogatott szerdán is két edzéssel készült a szombaton rajtoló új versenysorozatra, a Nemzetek Ligájára.

Kedden még Stieber Zoltán és Vinícius Paulo sem tudott a csapattal edzeni, szerdán azonban a Mol Vidi FC utóbbi napokban kisebb sérüléssel bajlódó védője, valamint a Telkibe alig több mint 24 órával korábban megérkező támadó is részt tudott venni az esti tréningen.

Remélhetőleg a délelőtti edzés volt az utolsó, amelyet Marco Rossi nem a teljes keretnek tudott levezényelni. Vinícius Paulo az edzést követően széles mosollyal az arcán számolt be arról, hogy érezte magát a tréningen.

– Már délelőtt egy kicsit megterheltük a lábam, ami eddig fájt, és szerencsére már akkor sem éreztem fájdalmat, így a szakmai és az orvosi stáb úgy döntött, hogy este már a többiekkel edzhetek – fogalmazott a Mol Vidi FC védője. – Szerencsére most este sem éreztem semmi fájdalmat vagy kellemetlenséget, aminek nagyon örülök, mert így számíthat rám a szakmai stáb, ami azt jelenti, hogy tudom segíteni a csapatot.

Szombati és keddi ellenfeleinknél mindeközben viszont kényszerű változások történtek a korábban kihirdetett keretekben. A görögöknél Michail Bakakisz sérült meg, így játéka kérdéses Észtország és ellenünk is, így Michael Skibbe szövetségi kapitány Dimitrios Kolovecioszt is behívta a keretbe arra az esetre, ha Bakakisz nem épülne fel időben.

A finneknél Glen Kamara helyét vette át Thomas Lam.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.