Másfél év után visszatér Kalmár Zsolt - itt az idei utolsó válogatott keret
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2022. november. 08., 14:02
Másfél év után visszatér Kalmár Zsolt - itt az idei utolsó válogatott keret

Kalmár Zsolt, Nagy Zsolt és Sallai Roland is felépült sérülése után és visszatérhet a luxemburgiak és a görögök ellen készülő válogatottba, melynek keretébe meghívót kapott a fiatal Németh András is. A Görögország elleni mérkőzésre november 18-án Dzsudzsák Balázs is csatlakozik a kerethez, hiszen ez lesz a korábbi csapatkapitány utolsó mérkőzése a nemzeti csapatban.

A válogatott keretébe három, a közelmúltban sérülés miatt hiányzó játékos is visszatér. Közülük Kalmár Zsolt az, aki a legrégebben volt legutoljára kerettag, ő  2021 márciusában, az Andorra elleni mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést.

A Nemzetek Ligája-sorozatban két gólt is szerző Nagy Zsolt immáron hetek óta teljesen egészséges és a júniusban szintén kétgólos Sallai Roland is több meccsen pályára lépett már klubcsapatában, igaz az arcvédő maszkját továbbra is viselnie kell a mérkőzéseken és az edzéseken. A Belgiumban légióskodó 20 éves támadó, Németh András pedig most először készülhet a férfi A-válogatott keretével.

– Nagyon örülök az eddig sérült játékosok visszatérésének, hiszen mindhárman már a válogatott alapembereinek számítanak. Szalai Ádám visszavonulása komoly feladat elé állít minket, ahogy ezt már korábban is elmondtam, ugyanakkor ez most tökéletes pillanat arra, hogy Németh Andrásnak lehetőséget adjunk arra, hogy megmutassa készen áll-e már a felnőtt nemzetközi futballra is. A lehetőség adott számára és bízunk benne, hogy élni is fog vele – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány.

 A Luxemburg-Magyarország mérkőzést követő napon, november 18-án csatlakozik a kerethez Dzsudzsák Balázs is, akinek a két nappal későbbi, görögök elleni lesz az utolsó mérkőzése a magyar válogatottban.

– Korábban is sokszor elmondtam, hogy rendkívül nagyra tartom Balázs pályafutását, különös tekintettel mindarra, amit a válogatottért tett és amit a csapattal elért. Balázs nagyon fontos játékosunk volt, sok mérkőzést hozott a válogatottnak, így mindig is szerettem volna megadni neki az esélyt arra, hogy pályára lépve búcsúzhasson a válogatottól. A pontos részletekről még nem tudok beszámolni, azonban szép keretbe foglalja válogatott-pályafutását, hogy 2007-ben Görögország ellen debütált a nemzeti csapatban, majd egy évvel később az első gólját is nekik lőtte, most pedig ellenük búcsúzik a válogatottól – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A felkészülési mérkőzés legfontosabb feladata a szövetségi kapitány szerint annak eldöntése, hogy tavasztól hogyan pótolják a Szalai Ádám visszavonulásával keletkezett űrt. A két mostani ellenfél ráadásul komoly játékerőt képvisel, még ha nem is tartoznak Európa legerősebb csapatai közé.

– A luxemburgi válogatott már rég nem az a csapat, amelyre bárki is legyinthetne. Eb-selejtezős ellenfelünket, Litvániát 1-0-ra legyőzték, Törökországgal idegenben 3-3-as döntetlent játszottak, és idegenben nyertek a Feröer-szigetek ellen, amiről a saját tapasztalatunkból is tudjuk, hogy nem könnyű feladat. A görög válogatott csoportját megnyerve feljutott a Nemzetek Ligája B-divíziójába, de tavaly például a spanyol válogatott is csak 1-0-ra tudta megverni őket. Két nehéz mérkőzésre számítok, különös tekintettel arra, hogy nekünk is változtatnunk, újítanunk kell. Éppen ezért nagyon remélem, hogy a görögök ellen is sikerül megtöltenünk a Puskás Arénát, és a szurkolóink ezúttal is olyan fantasztikus hangulatot teremtenek, mint szoktak – fogalmazott Marco Rossi.

A válogatott november 14-én hétfőn találkozik Telkiben, majd két nappal később utazik el Luxemburgba, a csütörtöki mérkőzés helyszínére, idén utoljára pedig a Puskás Arénában lép pályára november 20-án 20 óra 15 perctől.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC) 
Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC) 
Tóth Balázs (Puskás Akadémia FC)

Védők:

Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich)
Botka Endre (Ferencvárosi TC) 
Fiola Attila (MOL Fehérvár FC) 
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Mocsi Attila (ZTE FC)
Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC)
Orbán Willi (RB Leipzig) 
Szalai Attila (Fenerbahçe FK)

Középpályások:

Baráth Péter (DVSC) 
Kerkez Milos (AZ Alkmaar)
Kleinheisler László (NK Osijek)
Nagy Ádám (AC Pisa) 
Nego Loic (MOL Fehérvár FC)
Styles Callum (Millwall FC) 
Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC) 

Támadók:

Ádám Martin (Ulszan Hyundai) 
Gazdag Dániel (Philadelphia Union)
Kalmár Zsolt (DAC)
Németh András (KRC Genk)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
+
Dzsudzsák Balázs (DVSC) - csak a Magyarország-Görögország mérkőzésre

Jegyinformációk a Magyarország-Görögország mérkőzésre

Jegyinformációk a Magyarország-Görögország mérkőzésre

Férfi A-válogatottunk november 20-án, vasárnap 20.15-kor lép pályára utolsó idei mérkőzésén, a görögök elleni felkészülési találkozón a Puskás Arénában. A mérkőzésre szóló jegyek péntektől vásárolhatók meg a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

Tovább


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.