Marco Rossi: Sok munka vár ránk
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2019. november. 22., 15:01
Marco Rossi: Sok munka vár ránk

Marco Rossi szövetségi kapitány elégedett a magyar válogatott Eb-pótselejtezős sorsolásával, de felhívta a figyelmet: nagyon nehéz feladat vár márciusban a csapatra.

Mint a mai sorsoláson kiderült, a magyar válogatott március 26-án Bulgáriában játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt, győzelme esetén pedig március 31-én, a Puskás Arénában fogadja az izlandi-román párharc győztesét. Két győzelem esetén a mieink biztosíthatják helyüket a 2020-as Eb-n, amelynek Budapest is házigazdája lesz.

– Nem is kérdés, hogy kaphattunk volna sokkal nehezebb sorsolást is az elődöntőt illetően, de ugyanakkor abban a helyzetben sem vagyunk, hogy azt mondhassuk, könnyű dolgunk lesz – mondta a sorsolás után Marco Rossi. – Már csak azért sem, mert nehéz körülmények között fogunk játszani, egy olyan stadionban, amely az ellenfél szurkolóival lesz tele és annak ellenére, hogy a világranglistán velünk azonos pozícióban van Bulgária, ez korántsem lesz egy könnyű meccs. A jó dolog az, hogy ha viszont ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor ugyan egy még erősebb csapat ellen, de hazai pályán játszhatunk majd a rájátszás döntőjében. Ez mindenféleképpen még több motivációt kell, hogy adjon.

Bulgária az első ellenfél az Eb-részvételért

Bulgária az első ellenfél az Eb-részvételért

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székhelyén elkészítették a Nemzetek Ligája rájátszásának sorsolását, ami egyben a 2020-as Európa-bajnokság pótselejtezője is lesz. A magyar válogatott Bulgáriában kezd, és ha nyer, a Puskás Arénában harcolhatja ki az Eb-részvételt az izlandi vagy a román együttes ellen.

Tovább

– Sok munka vár ránk. Először is a legfontosabb, hogy a legjobb játékosaink felépüljenek és jó formában legyenek márciusra. Folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk a gyógyulásukat, megnézni őket személyesen is, aztán pedig a teljesítményüket, majd pedig az ellenfelein elleni stratégiánkat is ki kell alakítanunk. A bolgár válogatott új szövetségi kapitányát már kinevezték, az ő edzői felfogásáról is ki kell derítenünk, amit csak lehet, de Izlandról és Romániáról is mindent meg kell tudnunk annak érdekében, hogy készen álljunk az ellenük játszandó mérkőzésekre – tette hozzá a szövetségi kapitány.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.