Marco Rossi kiegyenlített meccsre számít Albániában
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2021. szeptember. 04., 20:36
Marco Rossi kiegyenlített meccsre számít Albániában

Férfi A-válogatottunk szombaton kora este megérkezett Albániába, vasárnapi vb-selejtezője helyszínére. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Marco Rossi kiemelte: ellenfelünk remek erőkből áll, ezért nagyon nehéz összecsapásra számít.

A válogatott az angolok elleni hazai vb-selejtező másnapján még Telkiben készült az albánok elleni folytatásra, majd a pénteki regeneráló napot követően szombaton már a taktika kapta a főszerepet az edzésünkön. Ezen a tréningen már nem vehetett részt Szalai Ádám csapatkapitány, akinek friss koronavírus-tesztje pozitív eredmény hozott, ezért a csapat szintén pozitív tesztet produkáló social media menedzserével együtt azonnal elkülönítették a csapattól.

A mai gyakorlást és az ebédet követően a csapat útra kelt, és hat óra előtt érkezett meg Tiranába. Ezt követően sajtótájékoztató szerepelt a programban, amelyen Marco Rossi és Nikolics Nemanja vett részt.

– Arra számítok, hogy az albánok elleni mérkőzés képe totálisan különbözik majd az angolok elleni meccsétől. Csütörtökön a világ egyik legjobb csapatával játszottunk, és sajnos nem jól reagáltunk a kapott gólra. Láttam az albánok mérkőzését a lengyelek ellen, és azt kell mondanom, a 4-1-es eredmény egyáltalán nem volt igazságos. A mérkőzés nagy részében az albánok játszottak jobban, de nem volt szerencséjük, és valamivel pontatlanabbak voltak a lengyeleknél. Az albánok játéka alapján roppant kemény meccs vár ránk vasárnap, arra számítok, hogy kiegyenlített lesz a játék, és mindkét csapat egyértelműen a győzelemre játszik majd. Már a sorsolás pillanatában is tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk Albániában, ismerjük a játékosokat, a szövetségi kapitányt, a csapat erőnléti edzője pedig jó barátom, már csak ezért is maximálisan tiszteljük az ellenfelünket – fogalmazott a kapitány.

Marco Rossi hozzátette: sosem panaszkodik a hiányzók miatt, most sem teszi ezt, de Szalai Ádám csapatkapitányt nehéz lesz pótolni, mert a pályán és a pályán kívül is nagyon fontos a személye. Ugyanakkor ha a csapat jól reagál az angolok elleni vereségre, és ugyanabban a szellemben lépnek pályára a játékosok, mint az Európa-bajnokságon, akkor jó eredményt érhet el vasárnap.

A szövetségi kapitány elárulta, Nagy Ádám és Botka Endre is bevethető a mérkőzésen, de egyelőre sok a kérdőjel a kezdőcsapatot illetően, és a következő éjszaka még azzal fog telni, hogy megtalálja az optimális összetételű együttest. Marco Rossi kiemelte: nemcsak a kezdőjátékosoknak, hanem a cseréknek is tökéletes állapotban kell lenniük, mert fontos szerep hárulhat rájuk vasárnap.

Nikolics Nemanja az angolok elleni összecsapást értékelve elmondta, az első félidőben védekezésben jól teljesített a csapat, de nem úgy kellett volna reagálni az első angol gólra, ahogyan tette az együttes.

– Sok időnk nem volt a hibák átbeszélésére, de igyekszünk a lehető legjobban felkészülni az albánokra. Nagyon fontos meccs vár ránk, de ugyanez igaz az albánokra is, mindkettőnket csak a győzelem tarthat versenyben a csoport második helyének megszerzéséért. Támadásban javulnunk kell, és szervezetten kell védekeznünk. Mindent ki kell adnunk magunkból, szeretnénk jó játékkal három pontot szerezni – mondta Nikolics.

A vasárnapi mérkőzést a holland Danny Desmond vezeti majd, asszisztensként két honfitársa, Hessel Steegstra és Jan De Vries segíti a munkáját, a videóbíró pedig az olasz Massimiliano Irrati lesz.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.