Marco Rossi: „Izgalmas kihívás lesz ez mindannyiunk számára”
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2020. június. 18., 13:46
Marco Rossi: „Izgalmas kihívás lesz ez mindannyiunk számára”

A férfi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya örül, hogy végre kiderült, mikor játszik legközelebb a válogatott, ugyanakkor az októberi és novemberi extra meccsek különleges kihívást is jelentenek.

Az UEFA végrehajtó bizottságának szerdán döntött arról, hogy október 8-án pótolják az eredetileg márciusra tervezett Európa-bajnoki pótselejtezők első mérkőzéseit, vagyis a magyar válogatott ezen a napon lép pályára Szófiában a bolgárok ellen. Marco Rossi szövetségi kapitány a döntést követően elmondta: örül, hogy a bizonytalanság hónapjai után végre kiderült, mikor lép pályára a csapat az Európa-bajnoki részvételért.

– Nagyon örülök, hogy immár tudjuk, mikor játsszuk a következő tétmeccseinket – mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi. – És annak is örülök, hogy tíz hónap szünet után nem az idei legfontosabb meccsünkkel, a Bulgária ellenivel kezdünk. Ugyanakkor a hosszú kihagyás ellenére azonnal tétmeccs következik szeptemberben, ami azt jelenti, hogy ha bármilyen új dolgot szeretnénk kipróbálni a bulgáriai meccsre készülvén, azt csakis élesben tudjuk megtenni. Izgalmas kihívás lesz ez mindannyiunk számára.

Ami a válogatott kerettagokat illeti, vannak, akik már hetek óta tétmérkőzéseket játszanak, mások viszont egyelőre nem rázódhattak vissza a bajnoki ritmusba, és akad olyan labdarúgó is, akinek még bizonytalan a jövője. Marco Rossi továbbra is csak azokra a játékosokra számít, akik megfelelő fizikális állapotban vannak és jó formában futballoznak klubjukban.

– A keret összeállítása még a szokásosnál is nehezebb lesz idén ősszel, hiszen vannak játékosaink, akiknek jelenleg nincs csapatuk vagy nem kezdők rendszeresen a klubjainkban és még az is kérdés sok esetben, hogy az adott bajnokság mikor indul újra – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Ebben a helyzetben kiemelten érvényes lesz azon válogatási elvem, hogy csak olyan játékosokat hívok meg, akik fizikálisan csúcsformában vannak, mert a nagyobb meccsszám miatt csak nagyon minimális időnk lesz a felkészülésre, illetve ami lesz, azt emiatt kizárólag taktikai felkészülésre kell felhasználnunk. Emellett októberben és novemberben egész biztos, hogy a megszokottnál nagyobb játékoskerettel fogunk dolgozni, hiszen az egy időszakon belüli plusz egy mérkőzés extra megterhelést és sérülésveszélyt is jelent.

Az UEFA végrehajtó bizottsága szerdán arról is döntött, hogy idén szeptemberben a Puskás Arénában rendezik meg az európai Szuperkupa-döntőt. Marco Rossi különösen örül annak, hogy a magyar futballszurkolók újabb rangos nemzetközi futballeseményen vehetnek részt anélkül, hogy külföldre kellene utazniuk.

Európai Szuperkupa-döntő a Puskásban!

Európai Szuperkupa-döntő a Puskásban!

Szeptember 24-én Budapesten rendezik a két legrangosabb európai klubsorozat, a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének párharcát. Az UEFA végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy ezen a napon az új Puskás Arénában játsszák le az európai Szuperkupa-döntőt. Férfi válogatottunk október 8-án lép pályára Szófiában Eb-pótselejtezőn.

Tovább

– A Szuperkupa-döntő budapesti megrendezése óriási dolog. Mióta én először Magyarországra érkeztem, rengeteget fejlődött az infrastruktúra, ami nélkül most például nem jöhetett volna létre a Szuperkupa-döntő megrendezése. Emellett a labdarúgó-sportdiplomácia is nagyon erős, hiszen a következő években a legkiemelkedőbb, legrangosabb futballrendezvények közül többet is vendégül lát majd Magyarország. Így pedig maximálisan megvalósul az MLSZ azon célkitűzése, hogy a magyar szurkolók minél nagyobb számban és minél rangosabb eseményeken vehessenek részt saját hazájukban.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.