Az év végén is 51. a FIFA-ranglistán férfi A-válogatottunk
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. december. 20., 11:49
Az év végén is 51. a FIFA-ranglistán férfi A-válogatottunk

A Nemzetek Ligája csoportkörei után a FIFA frissítette világranglistáját, amin továbbtra is 51. Magyarország. Női válogatottunk a 43. a rangsorában.

Magyarország hazai pályán 2–0-ra legyőzte Észtországot és Finnországot a Nemzetek Ligája két utolsó mérkőzésén. Ezen eredmények beszámításával (és az előttünk lévők teljesítményének függvényében) továbbra is az 51. helyen állunk a FIFA legfrissebb világranglistáján, egyébként Ghánával holtversenyben.

Férfi A-válogatottunk legközelebb a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában lép pályára, ahol első ellenfele Szlovákia lesz március 21-én.

A ranglista élén Belgium áll, ami így az Év csapata díjat is elhódította. Ezt az elismerést az a válogatott kapja, amelyik a ranglista első helyén végez az év végén. Belgium egyszer már örülhetett a címnek, 2015-ben szintén első lett csapata. 2018-ban 17 hivatalos, nemzetközi mérkőzést játszott, amiből 13-at megnyert, illetve egyaránt két döntetlen és két vereség az idei mérlege.

A belgáktól mindössze egyetlen ponttal lemaradva a másodikak a franciák. E két csapat találkozásából a vb-elődöntőben a későbbi világbajnok Franciaország került ki győztesen. A franciák nyerték az évben a legtöbb pontot gyűjtő csapatnak járó díjat is.

Mosdóczi Evelin lőtte női A-válogatottunk utolsó gólját 2018-ban.

A FIFA a női ranglistát is frissítette december elején, ezen női válogatottunk két helyet előre lépve a 43. pozíciót foglalja el. Markó Edina együttese utolsó idei tétmeccsén kikapott Ukrajnában, de aztán barátságos találkozón kétszer legyőzte Máltát és fölényes, 4–0-s győzelmet aratott Észtország ellen.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.