Kiknek lenne ideális a döntetlen a magyar-görög mérkőzésen?
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2022. november. 10., 12:04
Kiknek lenne ideális a döntetlen a magyar-görög mérkőzésen?

A Puskás Aréna külföldön is híres arról, hogy a fantasztikus hangulatú mérkőzéseknek ad otthont a magyar szurkolóknak köszönhetően. Remélhetőleg ez a Görögország elleni november 20-i felkészülési meccsen sem lesz másképp, lesznek azonban olyanok a lelátón, akik nehezen tudnak dönteni, hogy kinek szurkoljanak, de legalább a magyar és a görög válogatott győzelme esetén sem fognak szomorkodni.

Hazánkban rengeteg görög származású magyar él, arányuk azonban a Fejér megyei Beloianniszban a legnagyobb. A megye legfiatalabb települését 1950. május 6-án kezdték el tervezni és építeni a görög polgárháború elől Magyarországra menekülők számára – nem meglepő módon Görögfalva néven.

1952. április 3-án, amikor a település felvette a görög kommunista mozgalom jelentős alakjának, Beloiannisznak a nevét, már 1850 fő lakott itt. 1954-től egy részük visszatelepült hazájába, a fiatalok közül azonban sokan otthon érezték magukat Magyarországon, ezért úgy döntöttek, itt szeretnék leélni életüket. Ezzel együtt a mai napig nagyon hűen őrzik a görög hagyományokat, beszélik (a magyar mellett) a görög nyelvet is.

A görög szurkolók megszállottan szeretik a sportot, ami különösen igaz a labdarúgásra: a magyar drukkerekhez hasonlóan szinte mindig különleges hangulatot varázsolnak a válogatott mérkőzésein. Ha ezt a két "fociőrült" mentalitást összeadjuk, akkor szinte magától értetődő, hogy Beloiannisznak saját labdarúgó-csapata is van, amely idén feljutott a megyei II. osztályba, amire a csapat és az egész település nagyon büszke.

- Nagypapámék alapították a falut, az 1980-as években a görög fiúk, így az én édesapám is, már magyar lányokat vettek feleségük, így ma már nem csak görögök lakunk itt – mondta Gakisz Jorgosz, aki a klub egyik vezetője és egyben az öregfiúkcsapat játékosa. – Labdarúgócsapatunk, az AEK Beloiannisz gyakorlatilag a falu alapítása óta működik, és bár azóta nem mindig volt felnőtt együttesünk, egy ideje már folyamatosan van. Természetesen sok olyan játékosunk is van ma már, akik nem görög származásúak, de ők is mindannyian pillanatok alatt átveszik a mentalitást, és itt nem a balhés, heves vérmérsékletre gondolok, hanem arra, hogy nagyon sok görög kifejezést használva, szenvedélyesen kommunikálnak a meccsek közben.

Az AEK Beloiannisz játékosai ezúttal is lázasan készülnek a görög válogatott magyarországi vendégszereplésére, hiszen ez, ahogy Gakisz Jorgosz fogalmaz, mindig ünnep számukra.

– Minden alkalommal, amikor egy görög csapat Magyarországra jön, akkor egy nagyobb társasággal ott vagyunk az adott meccsen, legyen szó akár a válogatottról, akár klubcsapatról – meséli a klubvezető. – Ilyenkor nekünk persze a döntetlen a legideálisabb eredmény. Természetesen most is megyünk a Puskás Arénába, már csak azért is, mert biztosak vagyunk benne, hogy jó mérkőzés lesz. Kicsit nehezítő körülmény lesz, hogy nekünk is az előző nap lesz az utolsó meccsünk, illetve a Beloianniszi Sportbál is. Az MLSZ és a görög nagykövetség segítségével a görög szövetséggel is felvettük a kapcsolatot, mert nagyon szeretnénk találkozni a görög válogatottal, hiszen ez mindannyiunknak különleges élmény lenne.

Aki szintén szeretné látni a görög és a magyar válogatott mérkőzését, esetleg még a beloiannisziakkal is szívesen összefutna a Puskás Arénában november 20-án, az a mérkőzésre történő jegyvásárlásról minden fontos információt megtalál alábbi cikkünkben:

Jegyinformációk a Magyarország-Görögország mérkőzésre

Jegyinformációk a Magyarország-Görögország mérkőzésre

Férfi A-válogatottunk november 20-án, vasárnap 20.15-kor lép pályára utolsó idei mérkőzésén, a görögök elleni felkészülési találkozón a Puskás Arénában. A mérkőzésre szóló jegyek péntektől vásárolhatók meg a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

Tovább

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.