Huszonkettedik alkalommal játszik a görögökkel a férfi A-válogatott
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2022. november. 04., 12:36
Huszonkettedik alkalommal játszik a görögökkel a férfi A-válogatott

Férfi A-válogatottunk idei utolsó mérkőzésén a görögöket fogadja a Puskás Arénában november 20-án. a két csapat eddigi 21 mérkőzése az eredmények alapján viszonylag jelentős görög fölényt hozott.

Huszonkettedik alkalommal játszik a görögökkel a férfi A-válogatott Görögországgal először 1931. december 13-án játszott a magyar válogatott, ez azonban nem hivatalos mérkőzésként maradt fenn az almanachokban, melyek tanúsága szerint 4-2-re nyertünk Athénban. A négy gólunkból hármat Kovács János szerzett, vagyis mesterhármassal segítette a csapatot, míg a harmadik gól szerzője Jávor Pál volt. Mondhatnánk, hogy Jávor Pál tehát nem csak a filmvásznon brillírozott, de a két Jávor Pál nem ugyanaz a személy.

Az első hivatalos mérkőzést 1938. március 25-én játszottuk Görögországgal a vb-selejtezők keretében és ekkor még komolyabb győzelmet arattunk: 11-1 arányban diadalmaskodott a magyar válogatott. Ezen a találkozón Zsengellér Gyula öt gólt szerzett, de Nemes József is mesterhármasig jutott, ami akkor, a még gólgazdagabb mérkőzések idejében is, kiemelkedő teljesítmény volt.

Ezt követően hosszú ideig nem játszott egymással a két válogatott, a 70-es évek közepétől 1993-ig azonban 12 alkalommal is. Ezen időszak vége felé ráadásul a magyar labdarúgók hihetetlenül népszerűek voltak Görögországban, hiszen 1988-ban Détári Lajos rekordot jelentő összegért, 18 millió német márkáért igazolt az Eintracht Frankfurttól az Olimpiakoszhoz, ahol a mai napig olyan népszerűségnek örvend, hogy a csapat stadionjában névre szóló széke van. Détárit megelőzően pedig Esterházy Márton volt a görög szurkolók kedvenc magyarja, hiszen az AEK Athén játékosaként 54 mérkőzésen 16 gólt szerzett, majd éppen Détári érkezése előtt, a Panathinaikoszban is játszott. De a szintén válogatott Fitos József is szerepelt a népszerű „Panában”, miként Torghelle Sándor is. A görögök emlékezhetnek még Boda Imrére is, aki az MTK-ból 1988-ban szerződött Görögországba, ahol 1993-ig játszott az Olimbiakósz Vólosz, később az ÓFI csapatában és az 1988–89-es idényben a bajnokság gólkirálya volt 20 góllal. Az Olimpiakosz kapcsán pedig mindenképpen meg kell említeni, hogy Puskás Ferenc edzőként velük érte el legnagyobb sikerét, amikor a csapatot BEK-döntőig vezette 1971-ben.

1993-at követően ismét hosszabb hiátus következett a két válogatott közös történetében, melynek 2005-ben lett vége, akkor a regnáló Európa-bajnok volt a magyar válogatott ellenfele. Görögország ugyanis 2004-ben hatalmas meglepetést okozva megnyerte a kontinenstornát. Akkori szövetségi kapitányuk, a német Otto Rehhagel pedig ezzel az eredménnyel akkora népszerűségre tett szert, hogy a soron kívül felajánlott görög állampolgárság mellett még olyan döntés is született, hogy jutalmul Görögországban élete végéig büntetlenül használhatja a buszsávokat, ami az athéni közlekedési dugókat ismerve igen hasznos dolog.

A görög válogatott erősségéből fakadóan nem is meglepő, hogy a 2005 és 2008 között lejátszott négy mérkőzésünkből mindössze az utolsót tudta megnyerni a magyar válogatott. A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőiben aztán ismét találkozott a két együttes: idehaza döntetlen született, Pireuszban pedig a hazai csapat nyert 4-3-ra.

Legutóbb a 2018-as Nemzetek Ligájában játszottunk Görögországgal. Hazai pályán 2-1-re nyertünk, idegenben, az Athéni Olimpiai Stadionban pedig 1-0-ás vereséget szenvedtünk, ám Marco Rossi szövetségi kapitány a mutatott játék tekintetében még évek múlva is ezt a mérkőzést tartotta csapata egyik legjobb teljesítményének.

A görög és a magyar válogatott eddig 21 hivatalos mérkőzést játszott egymással, melyek során 5 magyar győzelem és 6 döntetlen született, 10 alkalommal pedig a hellének nyertek.

A két csapat 22. alkalommal november 20-én a Puskás Arénában 20.15-ös kezdéssel csap össze újra. Erre a mérkőzésre még kaphatóak jegyek, melyekkel kapcsolatosan minden információ megtalálható az alábbi linken:

Jegyinformációk a Magyarország-Görögország mérkőzésre

Jegyinformációk a Magyarország-Görögország mérkőzésre

Férfi A-válogatottunk november 20-án, vasárnap 20.15-kor lép pályára utolsó idei mérkőzésén, a görögök elleni felkészülési találkozón a Puskás Arénában. A mérkőzésre szóló jegyek péntektől vásárolhatók meg a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

Tovább


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.