Megkezdte a felkészülést a férfi A-válogatott
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. március. 18., 22:38
Megkezdte a felkészülést a férfi A-válogatott

A Kazahsztán elleni március 23-i és a Skócia elleni március 27-i barátságos mérkőzésekre készülő nemzeti csapat keretének tagjai ma este találkoztak Telkiben. A vasárnap este a játékosok regenerációjának segítésével és a labdarúgók állapotának felmérésével telt.

Az itthon játszók közül mindenki csatlakozott a kerethez vasárnap este, míg a légiósok közül lesz, aki csak a hétfő délutáni, illetve a keddi edzésen vesz részt először. Pintér Ádám csapata, a Greuther Fürth pedig csak hétfő este játszik bajnoki mérkőzést, de a Kínában játszó Guzmics Richárd is csak kedden érkezik meg Telkibe. Vasárnap este Georges Leekens szövetségi kapitány megbeszélést tartott, melyen ismertette a programot, illetve azt is, hogy mit vár a játékosoktól.

- Most ugyan csak két felkészülési mérkőzés vár ránk, azonban ez a két összecsapás is kiemelten fontos a szeptemberi tétmeccsekre történő felkészülésben - nyilatkozta az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány. - A legfontosabb feladatunk, hogy először megtudjuk, ki milyen állapotban érkezett meg az edzőtáborba. Hétfőn délelőtt egyéni edzéssel kezdődik a programunk, majd este már közös tréning vár a kerettagokra. Addigra a taktikai elképzeléseinkbe is beavatjuk a játékosokat, illetve az ellenféllel, Kazahsztánnal kapcsolatban is hasznos információkat fogunk megosztani velük. Szerdától már abszolút célirányosan készülünk a pénteki mérkőzésre, alaposan begyakorolva a taktikai elemeket, valamint a videóelemzőink által összegyűjtött legapróbb részletekre is fel fogjuk hívni a játékosok figyelmét.

A kerethez a sérülése ellenére csatlakozó Kádár Tamáson kívül jelenleg mindenki a szakmai stáb rendelkezésére áll. A szövetségi kapitány fontosnak tartotta kiemelni, hogy a válogatott egészségügyi stábjának munkáját dicséri, hogy a Dinamo Kijev légiósa úgy döntött, ők kezeljék sérülését.

27 játékos kezdi meg a felkészülést Kazahsztán és Skócia ellen

27 játékos kezdi meg a felkészülést Kazahsztán és Skócia ellen

Georges Leekens 27 fősre szűkítette az A-válogatott Kazahsztán és Skócia ellen készülő keretét. Korcsmár Zsolt és Varga József sérülés miatt nem csatlakozik a kerethez, Kádár Tamás viszont csütörtök esti sérülése ellenére ott lesz Telkiben.

Tovább

A-válogatott: Jegyinformációk Kazahsztán és Skócia ellen

A-válogatott: Jegyinformációk Kazahsztán és Skócia ellen

A magyar válogatott március 23-án (19.00) Kazahsztánt, március 27-én (20.00) Skóciát fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában. Jegyinformációk a két mérkőzésre.

Tovább


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.