Gera Zoltán csatlakozott a válogatott stábjához
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2021. május. 21., 20:10
Gera Zoltán csatlakozott a válogatott stábjához

A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő férfi A-válogatott pénteki edzésén már Gera Zoltán is feltűnt a szakmai stábban.

Marco Rossi szövetségi kapitány a pénteki edzést megelőző sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Európa-bajnokság végéig a szakmai stábot erősíti Gera Zoltán is, aki ismerős közegbe tért vissza, hiszen mielőtt átvette az U21-es válogatott irányítását már volt tagja Rossi stábjának. A pénteki gyakorláson már a csapattal edzett Kecskés Ákos is, aki az összetartás elején még kisebb sérüléssel bajlódott, Gazdag Dániel viszont két nappal csatlakozása után elutazott az Egyesült Államokba, hogy mielőtt Ausztriában újra edzésbe áll a válogatottnál, részt vegyen új csapata, a Philadelphia Union orvosi vizsgálatán.

– Ezen a héten a taktikai gyakorlatok kerültek előtérbe, a jövő héten pedig már inkább a fizikális aspektusra fókuszálunk – mondta az edzést megelőző sajtóeseményen Marco Rossi, aki elsőként a válogatott nevében együttérzését fejezte ki a csütörtökön elhunyt Puhl Sándor családjának.

– Az összetartáson résztvevő játékosok jó formában vannak, a célunk, hogy ezt megtartsuk az Európa-bajnokság kezdetéig. A kerettagok hozzáállásával elégedett vagyok, az újoncok is bizonyították, hogy jól döntöttünk, amikor meghívtuk őket a keretbe. Nehéz lesz meghozni a döntést a végső keretről, de június elejére látni fogjuk, milyen fizikális állapotban vannak a játékosok, és a rendelkezésre álló információk alapján jelöljük ki a végső Eb-csapatot. Az ellenfelek kereteit elnézve ismét csak azt tudom mondani, hogy a papírforma szerint szinte lehetetlen feladat vár ránk, ha pontszerzésben gondolkozunk. A futball azonban sokszor megmutatta már, hogy itt semmi sem dől el előre, a pályán kell eredményt elérni. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy pontot szerezzünk a csoportban – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A török bajnokság végeztével csütörtökön hazatérő Szalai Attila a sajtótájékoztatón elmondta: bár hosszú, kihívásokban gazdag féléven van túl, nagyon várta már, hogy ismét a válogatottal készülhessen.

– Sikeres félév van mögöttem, még akkor is, ha a Fenerbahcéval nem sikerült elérnünk a célunkat, a bajnoki cím megszerzését. Rengeteget tanultam és úgy érzem, a játék minden aspektusában sokat fejlődtem az elmúlt félévben, szeretnék továbbra is ezen az úton haladni. Jó érzésekkel érkeztem Telkibe, mindannyian nagyon vártuk már a felkészülést. Elitcsapatok, elitjátékosok várnak ránk az Eb-n, megpróbáljuk majd csapatként felvenni velük a versenyt – fogalmazott Szalai.

Szombaton egy edzés szerepel a programban, vasárnapra szabadnapot kapnak a kerettagok, hétfőtől pedig már Ausztriában edzőtáborozik a csapat.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Marco Rossi: időnként megleptük a németeket
Marco Rossi: időnként megleptük a németeket

A németek elleni 1-1-es döntetlent követően Marco Rossi szövetségi kapitány többek között a játékosok nagyszerű hozzáállását emelte ki.

Jól sikerült a vége: Döntetlennel zártuk az évet a németek ellen
Meccsbeszámoló
Pénteken sorsolnak a Nemzetek Ligájában

A németek elleni 1-1-es döntetlent követően Marco Rossi szövetségi kapitány többek között a játékosok nagyszerű hozzáállását emelte ki.