Fontos tétmeccsek előtt a magyar labdarúgás

2018. január. 21., 12:00   |    

Fontos tétmeccsek előtt a magyar labdarúgás

A magyar válogatottakra számos tétmeccs vár az előttünk álló, tavaszi időszakban a női U17-es csapatunktól kezdve a férfi A-válogatottig. A tavalyi évhez hasonlóan százszázalékos a program: mind a négy korosztályos válogatottunk bejutott az elitkörös Eb-selejtezőbe, és a férfi U19 kivételével – melynek Macedóniába kell utaznia – mindegyik hazai pályán küzdhet. Ezt megelőzően a női A-válogatott februárban a Ciprus Kupa segítségével készül a bombaerős svéd és a horvát válogatott elleni áprilisi vb-selejtezőkre. A számos izgalmas esemény között márciusban dupla mérkőzéssel mutatkozik be George Leekens férfi válogatottja is a hazai közönségnek.

Női A-válogatott

A magyar labdarúgás nagy tavaszi kihívássorozatát a női felnőtt A-válogatott foglalja keretbe. A mérkőzéssorozat február végén kezdődik: a Markó Edina vezette női A-válogatott a 12 csapat részvételével zajló Ciprus Kupán vesz majd részt igen neves ellenfelek társaságában.

A remények szerint élményekben gazdag két és fél hónap utolsó állomását is a női A-válogatott jelenti: a vb-selejtezők során a lányok előbb Svédországot fogadják hazai pályán, majd Horvátország legjobbjai ellen lépünk pályára idegenben április elején.

Női és férfi U17  

Akárcsak tavaly, az idén is az összes versenykorosztály (női és férfi U17, U19) kivívta az elitkörben való szereplés jogát. A ciprusi női meccsek után március végén a hazai pályák kerülnek előtérbe: a női és férfi U17-es válogatottunk is hazai környezetben küzd az elitkörben.

A lányok Csehország, Olaszország és Szerbia ellen lépnek pályára, míg a fiúk Izrael, Románia és Szlovénia ellen küzdenek majd. A nőknél csak a csoportgyőztesek kvalifikálnak a litvániai Eb-re, a fiúknál a csoportgyőztesek mellett a 8 csoportból a hét legjobb második helyezett is kijut az angliai Európa-bajnokságra.

Férfi U21

Szintén március végén láthatjuk idehaza a selejtezőcsoportjában még veretlen férfi U21-es válogatottat az ellen a Ciprus ellen, amellyel szemben idegenben 2–0-ra tudott nyerni Michael Boris csapata. Néhány nappal később Belgium ellen idegenben lép majd pályára a csapat, szintét tétmérkőzésen.

Férfi A-válogatott

A FIFA és az UEFA versenynaptárában a nemzeti válogatottaknak március 19-27. között van lehetősége barátságos mérkőzéseket játszani.  A magyar csapat számos megkeresést kapott, a szövetség több lehetséges ellenféllel is tárgyalásban állt, végül a megállapodások értelmében Georges Leekens hazai pályán mutatkozhat be a csapat élén.

A magyar férfi A-válogatott március 23-án Kazahsztán ellen lép majd pályára a Groupama Arénában 19.00-tól, majd négy nappal később, március 27-én szintén hazai pályán mérkőzik meg Skóciával 20.00-tól.

Két nagyon érdekes mérkőzés vár ránk márciusban, hiszen két hazai mérkőzéssel indítjuk el a válogatott életét. Ez egy teljesen új kezdetet jelent, vagyis a múltban történtekkel már egyáltalán nem szeretnénk foglalkozni. Két teljesen eltérő stílusú csapat ellen tudjuk majd kipróbálni magunkat – alapvető szempont volt az ellenfelek kiválasztásakor, hogy minél többféle helyzetben, több játékstílus ellen derüljön ki a válogatottról, hogy mire képes. Kazahsztán védekező és nagyon szervezett focit játszik, nekünk pedig fontos lemérnünk, hogy az új elképzeléseinkből mit és hogyan tudunk majd megvalósítani ellenük. Az ennyire defenzív csapatok ellen mindig nagyon nehéz játszani. Skócia teljesen más stílusban játszik, ők ugyebár az brit stílusú labdarúgás képviselői, ráadásul az európai válogatottak sorrendje alapján nagyon hasonló játékerőt képviselnek, mint mi. Fontos, hogy egy ilyen stílusú és erősségű csapat ellen is lássuk, mit tudunk – ismertette a döntés hátterét az mlsz.hu számára Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki a meccsek igazi tétjéről is beszélt.

Ezen a két mérkőzésen nem az eredmény lesz a legfontosabb, hanem hogy lássuk, hogyan tudja a csapat megvalósítani az elképzeléseinket. Emellett a másik kiemelten fontos szempont, hogy a két hazai mérkőzésen a csapat újra találkozik a szurkolókkal, és nagyon fontos, hogy ők újra a csapat mögé álljanak. Ez viszont nem fog az ölünkbe hullani, ezt ki kell érdemelnie a csapatnak a pályán mutatott odaadással, elszántsággal, küzdeni akarással. Úgy kell játszanunk, hogy ismét büszkék lehessenek a válogatottra! Minden sportolóval és csapattal megesik, hogy botlik. Ilyenkor a legfontosabb, hogy úgy álljon fel a padlóról, ahogy az sportemberekhez illő és méltó. A következő időszak erre is lehetőséget ad majd – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.

Az ellenfelekről

Kazahsztán 1991 óta rendelkezik önálló labdarúgó-szövetséggel. A csapat jelenlegi szövetségi kapitánya az egykori orosz válogatott labdarúgó, Alekszandr Borogyjuk, de a válogatottat korábban olyan, hazánkban is jól ismert nevek irányították, mint Bernd Storck (2008–2010) vagy a cseh U21-es válogatottat Európa-bajnoki címre vezető Miroslav Beránek (2011–2013), aki dolgozott az OTP Bank Ligában a DVSC élén is.

Kazahsztán a 135. helyen áll a FIFA-világranglistán, a válogatottat kizárólag otthon játszó futballisták alkotják, elsősorban az Asztana (Kleinheisler László csapata) és a Kajrat Almati (Elek Ákos klubja) játékosaira épülve.

Skócia válogatottja a világ legrégebbi nemzeti tizenegye, hiszen 1872. november 30-án a particki futballpályán, Skóciában, négyezer néző előtt rendezték az első, hivatalos, nemzetek közöti mérkőzést, amely végül 0–0-s döntetlennel zárult Anglia ellen.

A skót válogatott jelenleg a 32. helyet foglalja el a FIFA-világranglistán, a csapatot Gordon Strachan 2017 októberi távozását követően Malcolm Mackay vezeti, aki egyben a Skót Labdarúgó-szövetség teljesítménymenedzsmentjének igazgatója is. A válogatott játékosai kivétel nélkül a brit labdarúgásban futballoznak, a csapat elsősorban a rendszeres Bajnokok Ligája-szereplő Celtic FC-re épül, mellettük a bő keretben 10 Premier League-játékos kapott helyett a világbajnoki selejtezősorozatban.

A férfi A-válogatott további, éves programja majd a január 24-én sorra kerülő Nemzetek Ligája-sorsolás után véglegesedik.

Női és férfi U19

Szintén márciusban kerül sor a férfi U19-es válogatott elitkörös szereplésére. Nekik Macedóniában kell kiharcolni az Eb-kvalifikációt a hazaiak, a lettek és a címvédő angolok ellenében. A finnországi tornára csak a csoportgyőztesek jutnak ki.

A női U19-es csapatunk hazai pályán küzdhet majd április elején, mégpedig Hollandia, Svédország és Szlovénia ellen. Itt is csak a csoportgyőztesek jutnak ki a svájci Európa-bajnokságra.

TAVASZI VERSENYNAPTÁR

Február 27-Március 8.  női A-válogatott   Ciprus Kupa
Március 21-27.                   férfi U19    Eb-selejtező, elitkör, Macedónia
Március 22.  férfi U21  Eb-selejtező vs Ciprus  
Március 22-28. férfi U17   Eb-selejtező, elitkör, Magyarország
Március 23-29.  női U17   Eb-selejtező, elitkör, Magyarország
Március 23.   férfi A-válogatott    Felkészülési mérkőzés vs Kazahsztán
Március 26 férfi U21  Eb-selejtező vs Belgium
Március 27.  férfi A-válogatott Felkészülési mérkőzés vs Skócia
Április 4-10. női U19 Eb-selejtező, elitkör, Magyarország
Április 5.  női A-válogatott vb-selejtező vs Svédország
Április 9. női A-válogatott vb-selejtező vs Horvátország


 


Főszponzoraink
Szponzoraink