Első kalapban a válogatott, de hogyan és kiket kaphat ellenfélként?
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2022. október. 06., 09:31
Első kalapban a válogatott, de hogyan és kiket kaphat ellenfélként?

Vasárnap délben sorsolják a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak beosztását Frankfurtban. A magyar válogatott története során először az 1. kalapból várhatja a sorsolást, így az NL-rangsort figyelembe véve csak gyengébb csapatokat kaphat ellenfélül. Ez egyben azt is jelenti, hogy az elsők között húzzák majd ki a vasárnap délben kezdődő sorsoláson.

A magyar válogatott a Nemzetek Ligája legfrissebb rangsorában a 8. pozíciót foglalja el, így a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőinek vasárnapi sorsolásán az első kalapból húzzák ki. A selejtezőkön a házigazda jogán Németország nem vesz részt, Oroszország európai sorozatokból való kizárását követően így 53 válogatott küzd majd a kontinenstornán való részvételért, közülük 23-an jutnak ki a tornára.
 
Az 53 csapatot hét kalapba osztják a Nemzetek Ligája-rangsor alapján, ebből az NL-döntős csapatok egy külön kalapba kerülnek. Az 53 válogatottat 10 csoportba sorsolják össze. Ezek közül hét csoport öt csapatból áll, három pedig hatból, a négyesdöntőbe bejutott válogatottak (Hollandia, Horvátország, Olaszország és Spanyolország) kizárólag ötcsapatos csoportba kerülhetnek. Az azonos csoportban lévő csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással, és mindegyik csoportból az első két helyezett kvalifikálja magát a 2024-es Európa-bajnokságra, a fennmaradó három helyért pedig rájátszásban küzdenek meg az oda bejutó válogatottak 2024 márciusában. 
 
A sorsolás során először az NL-döntősök kalapjából fogják kihúzni a csapatokat. Az elsőként kihúzott csapat az A-csoportba kerül, a másodikként kihúzott a B-csoportba és így tovább. Ezt követően az 1. kalapban szereplő csapatok (így a magyar válogatott is) ugyanezen logika mentén kerülnek be az E-től J betűig jelölt csoportokba. A 2. kalapból elsőként kihúzott csapat az A-csoportba kerül, a másodikként kihúzott a B-csoportba és így tovább. A sorsolási rend minden kalap esetében ugyanez. A 6. kalapban csak három csapat kap helyet, őket a H, I és J csoportok valamelyikébe sorsolják bele. 
 
 
Az adott csoportokon belüli meccsbeosztásokat még a sorsolás napján elkészíti és nyilvánosságra hozza az UEFA. A korábbi sorozatokhoz hasonlóan a csapatoknak ezúttal sem lesz beleszólása abba, hogy csoportellenfeleikkel milyen sorrendben és melyik játéknapon játszanak, az UEFA azonban határozottan arra törekszik, hogy a meccsbeosztások során is a lehető legigazságosabban járjon el. 
 
A selejtezőket 2023. márciusában, júniusában, szeptemberében, októberében és novemberében játsszák, minden említett hónapban két-két játéknapot rendeznek. 
 
A kalapok beosztása:
 
Nemzetek Ligája-kalap:

Hollandia
Horvátország
Spanyolország
Olaszország
 
1. kalap

Dánia
Portugália
Belgium
Magyarország
Svájc
Lengyelország
 
2. kalap

Franciaország
Ausztria
Csehország
Anglia
Wales
Izrael
Bosznia-Hercegovina
Szerbia
Skócia
Finnország
 
3. kalap

Ukrajna
Izland
Norvégia
Szlovénia
Írország
Albánia
Montenegró
Románia
Svédország
Örményország
 
4. kalap

Georgia
Görögország
Törökország
Kazahsztán
Luxemburg
Azerbajdzsán
Koszovó
Bulgária
Feröer-szigetek
Észak-Macedónia
 
5. kalap

Szlovákia
Észak-Írország
Ciprus
Belarusz
Litvánia
Gibraltár
Észtország
Lettország
Moldova
Málta
 
6. kalap

Andorra
San Marino
Liechtenstein

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.