Beköltözött a férfi A-válogatott Telkibe
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2019. június. 02., 22:11
Beköltözött a férfi A-válogatott Telkibe

Az e heti edzéseket követően a nemzeti csapat játékosai - az MLS-ben játszók kivételével - vasárnap este megérkeztek Telkibe. Az eddigi keretből Fiola Attila azonban már nem csatlakozott a társakhoz, Gulácsi Péter és Willi Orbán viszont megérkezett.

A játékosok a hét elején különböző fizikai teszteket végeztek el, hogy a szakmai stáb pontos képet kapjon arról, ki milyen állapotban van a hosszú klubszezon végén. Fiola Attila hosszú sérüléséből ugyan már korábban visszatért, azonban még mindig nincs csúcsformában, így a Marco Rossi vezette szakmai stáb úgy döntött, hogy a MOL Vidi FC védőjével nem számol a júniusi két selejtezőn. 

– A helyzetet megbeszéltem Attilával is, aki egyetértett velem abban, hogy ezúttal valószínűleg nem tudná úgy segíteni a csapatot, ahogy szeretné – mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Ennek megfelelően nélküle folytatjuk a felkészülést Azerbajdzsán és Wales ellen.

Bese Barnabás és Kádár Tamás játéka továbbra is kérdéses, a két játékos állapota azonban az ilyen típusú sérüléseknek megfelelő ütemben javul. A keret többi tagja egészséges. 

A hét folyamán a csapat napi egy edzéssel készül az előtte álló két rendkívül fontos, ám nagyon nehéz mérkőzésre. Csütörtök délelőtt még Telkiben tréningezik a válogatott, majd ezt követően kora délután Ferihegyről indul Bakuba, a szombati meccs helyszínére.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Pozitív mérleg és gólkülönbség az írek ellen
Pozitív mérleg és gólkülönbség az írek ellen

A leggyakrabban döntetlenre végzett válogatottunk Írországgal szemben, hiszen hét alkalommal nem nyert egyik csapat sem a másik ellen. E mellett ...

A tehetség nem elég, a beletett munka számít
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: óriási a tét, hatalmas a nyomás mindkét csapaton

A leggyakrabban döntetlenre végzett válogatottunk Írországgal szemben, hiszen hét alkalommal nem nyert egyik csapat sem a másik ellen. E mellett ...