Ádám Martin góljával legyőztük az észteket
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2023. március. 23., 21:42
Ádám Martin góljával legyőztük az észteket

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Észtország ellen a Puskás Arénában a 2023-as év első mérkőzésén.

Férfi A-válogatottunk a bolgárok elleni, hétfői Eb-selejtezős rajt előtt az észteket fogadta felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában. Marco Rossi szövetségi kapitány Dibusz Dénest jelölte a kapuba, előtte a Lang Ádám, Orbán Willi, Szalai Attila hármast játszott, a középpályán Bolla Bendegúz, Vécsei Bálint, Kalmár Zsolt és Kerkez Milos, míg a támadósorban Szoboszlai Dominik, Sallai Roland és Ádám Martin futballozott.

A mérkőzés első negyedórájában a magyar válogatott nem játszott jelentős fölényben, de többet birtokolta a labdát, kisebb lehetőségeket is kialakított, a gyors előnyszerzés azonban elmaradt. Az első negyedóra végén az észtek alakították ki az addigi legnagyobb helyzetet, Dibusz Dénesnek nagyot kellett védenie Sappinen lövése után.

A folytatásban sikerült ugyan lövéssel vagy fejessel befejeznünk néhány akciót, de az eredmény az első félóra végéig nem változott. A 37. percben Vécsei passzát követően Bolla Bendegúz talált az észt kapuba, a játékvezető előbb megadta a gólt, majd a VAR-vizsgálat után les miatt érvénytelenítette a találatot.

A 41. percben azonban már nem volt kérdéses, hogy szabályosan esett-e a gólunk, egy bal oldali szöglet után Kalmár Zsolt kapáslövése nem volt pontos, Ádám Martinnak azonban jó lett, középcsatárunk 6 méterről a kapu jobb oldalába fejelt, megszerezve pályafutása első válogatott találatát (1-0).

A szünetben Nagy Ádám állt be Vécsei Bálint helyére, majd Gazdag Dániel és Kleinheisler László is beszállt. A magyar válogatott továbbra is többet birtokolta a labdát, de összességében kiegyenlített volt a játék, Dibusznak egy alkalommal nagyot kellett védenie. A 65. percben Szoboszlai lövését követően az észt kapus tolta bravúrral szögletre a labdát, majd Kleinheisler lövését hárította.

A 69. percben Kerkez tört kapura a balösszekötő helyén, a tizenhatoson belülről lőni készült, amikor Baranov szabálytalankodott ellene. A játékvezető VAR-vizsgálat után tizenegyest ítélt, de Sallai Roland büntetőjét kivédte Hein kapus. A 76. percben Csoboth Kevin személyében újoncot avattunk, egy perccel később Hein védte nagy bravúrral az újpesti szélső remek lövését. 

Az utolsó negyedórában nem változott az állás, a magyar válogatott a helyzetei alapján megérdemelten nyert, és sikerélménnyel a tarsolyában várhatja a bolgárok elleni hétfői Európa-bajnoki selejtezőt.

Magyarország–Észtország 1–0 (1–0)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla (Botka, 84.), Kalmár (Kleinheisler, 60.), Vécsei (Nagy Á., a szünetben), Kerkez – Szoboszlai (Csoboth, 76.), Ádám M. (Gazdag, 60.), Sallai R. (Németh A., 76.)
ÉSZTORSZÁG: Hein – Paskotski, Kuusk, Baranov (Tougjas, 82.), Pikk (Reinkort, 84.) – Ojamaa (Sorga, a szünetben), Shein (Miller, a szünetben), Vassiljev (Tunjov, 64.), Käit, Sinyavskiy – Sappinen (Zenjov, a szünetben)
Gólszerző: Ádám M. (41.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.