26 fős keret nevezhető az Európa-bajnokságra
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2021. május. 04., 11:32
26 fős keret nevezhető az Európa-bajnokságra

Az eddigi 23 fős játékoskeretek helyett 26 fő nevezését teszi lehetővé az UEFA kizárólag a nyári Európa-bajnokság idejére.

Az UEFA végrehajtó-bizottsága úgy döntött, hogy a világjárványra való tekintettel a részben budapesti rendezésű kontinenstornára az eddig megszokott 23 fős játékoskeret helyett 26 főt nevezhetnek a résztvevő válogatottak szövetségi kapitányai. Ugyanakkor az egy-egy mérkőzésre nevezhető keret továbbra is 23 fős marad, mivel a szabály továbbra is mérkőzésenként csak 12 cserejátékos nevezését teszi lehetővé.

A 26 fős keretek névsorát június 1-ig kell leadniuk a csapatok szakmai stábjainak. Súlyosabb sérülés vagy betegség esetén azonban ebben az első csoportmérkőzésig lehetőség van cserére, ezt azonban minden egyes esetben az UEFA-nak is jóvá kell hagynia. A döntés értelmében, ha egy játékos pozitív koronavírustesztet produkál vagy közvetlen kontaktszemélyként hatósági karanténba kell vonulnia, akkor ő a súlyos beteg kategóriába tartozik, vagyis a helyére behívható másik játékos. Kapusok cseréjére ugyanebben az esetben minden mérkőzés előtt van lehetőség.

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.