Több válogatott-kerettag is csapatot váltott a hét folyamán
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. július. 06., 18:11
 Több válogatott-kerettag is csapatot váltott a hét folyamán

Már egy hét sincs hátra a magyar csapatok európai kupaszereplésének kezdetéig, két hét múlva pedig az OTP Bank Liga következő szezonja is megkezdődik, így egyre nagyobb a mozgás az átigazolási piacon. A hét folyamán több válogatott-kerettag is klubot váltott. Cikkünkben a férfi A-válogatott szempontjából érdekes klubváltásokat foglaljuk össze.

A hét Eppel Márton Kazahsztánba igazolásával kezdődött. A Honvéd támadója Elek Ákos csapattársa lett a Kairat Almatynál, így ő lett a harmadik válogatott-játékos, aki a kazah bajnokságban játszik.

Kedden eldőlt, hogy a válogatott csapatkapitánya biztosan csapatot vált, mivel az Al-Vahda elbúcsúzott tőle. Egyelőre még nem ismert, hogy Dzsudzsák Balázs hol folytatja pályafutását.

Klubot váltott Lang Ádám is. Tavasszal a korábbi magyar bajnok hátvéd a Nancyban szerepelt kölcsönben, most pedig Kolozsvárra igazolt a román bajnok CFR Cluj csapatához.

A hét második felében az is hivatalossá vált, hogy Vadócz Krisztián visszatér a Budapest Honvédba. A rutinos középpályás 13 év után lett ismét a kispestiek labdarúgója.

Kalmár Zsolt a DAC játékosa lett. A középpályás már a tavaszi idényt is Dunaszerdahelyen töltötte, de akkor még kölcsönben. A csallóközi együttes most végleg megszerezte a 23 éves labdarúgó játékjogát.

Pintér Ádám viszont hazatért, a szezon végéig Németországban légióskodó játékos a következő idényben az MTK Budapest együttesét erősíti majd.

A mai napon kiderült, hogy a következő szezonban az Merkantil Bank Ligában szereplő Vasas védője, Hangya Szilveszter a Mol Vidi FC-t erősíti a jövőben.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nagyot küzdött a magyar válogatott, de győztek a portugálok
Nagyot küzdött a magyar válogatott, de győztek a portugálok

A magyar válogatott előbb a vezetést szerezte meg a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, majd a hajrában egyenlíteni tudott, végül azonban a ...

Végig koncentrálnak kell maradni, és csak magunkkal szabad foglalkozni
Meccsbeszámoló
Mindent megtettünk a világ egyik legjobbja ellen

A magyar válogatott előbb a vezetést szerezte meg a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, majd a hajrában egyenlíteni tudott, végül azonban a ...