Michael Boris szövetségi edző 23 játékossal kezdi meg a felkészülést az október 5-i, olaszok elleni felkészülési mérkőzésre és az október 10-i, törökök elleni Eb-selejtezőre.
A magyar U21-es válogatott szeptember elején a németek idegenbeli legyőzésével hangolt első Eb-selejtezőjére, amelyet egy hajrában szerzett góllal 2-1-re megnyert Málta ellen, így sikeresen kezdte meg a sorozatot. A második selejtezőn, október 1í0-én várhatóan nehezebb dolga lesz az együttesnek, ugyanis Isztambulban, a törökök ellen lép pályára. A török válogatott is egy mérkőzést játszott le eddig a sorozatban, Belgiumban 0-0-ás döntetlent ért el. Az isztambuli összecsapás előtt még egy felkészülési meccset is játszik a csapat: október 5-én, 20 órakor a következő U21-es Eb házigazdája, az olasz válogatott lesz a mieink ellenfele a Szusza Ferenc Stadionban.
A két mérkőzésre 21 mezőnyjátékos és 3 kapus kapott meghívót, Michael Boris zömében azokra a labdarúgókra számít, akik szeptemberben is kerettagok voltak, de néhány változás azért van a csapatban. Felépült például korábbi sérüléséből Gazdag Dániel és Tóth Máté, illetve bekerült a válogatottba két új támadó, a debreceni Varga Kevin és az MTK-s Korozmán Kevin, míg a védelemben a szombathelyi Polgár Kristóf és Nyíregyházán játszó Hinora Kristóf bizonyíthat.
A tervek szerint az olaszok elleni mérkőzésen minden mezőnyjátékos lehetőséget kap majd, és a mérkőzésen, valamint az edzéseken nyújtott teljesítmények alapján áll össze az október 10-i, törökök elleni kezdőcsapat.
A válogatott október 1-jén, vasárnap kezdi meg a közös munkát, majd a jövő csütörtöki hazai mérkőzést követően három nappal, október 8-án utazik ki Törökországba. Az Eb-selejtező mérkőzést az élvonalbeli Kasımpaşa S.K. stadionjában, a jelenlegi török elnökről elnevezett Recep Tayyip Erdoğan Stadionban rendezik meg 10-én, magyar idő szerint 17.00 órakor.
Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok:
Demjén Patrik (MTK Budapest)
Bukrán Erik (DVTK)
Megyeri Gábor (Nyíregyháza)
Védők:
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Gergényi Bence (Bp. Honvéd)
Polgár Kristóf (Szombathelyi Swietelsky Haladás)
Hinora Kristóf (Nyíregyháza)
Kecskés Ákos (Termalica)
Tóth Bence (Videoton FC)
Szalai Attila (Mezőkövesd-Zsóry FC)
Középpályások:
Katona Máté (MTK Budapest)
Szivacski Donát (Vasas)
Vida Máté (Vasas)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Szoboszlai Dominik (Liefering)
Tóth Máté (Szombathelyi Swietelsky Haladás)
Zsótér Donát (Újpest FC)
Szabó Bence (Videoton FC)
Támadók:
Koszta Márk (Mezőkövesd-Zsóry FC)
Korozmán Kevin (MTK Budapest)
Bíró Bence (Guimares)
Makrai Gábor (DVTK)
Varga Kevin (DVSC)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
U21-es válogatottunk vereséggel kezdte meg az Európa-bajnoki selejtező sorozatot, miután az izraeliek két fejesgóljára csak Tóth-Gábor Kristóf ...
U21-es válogatottunk vereséggel kezdte meg az Európa-bajnoki selejtező sorozatot, miután az izraeliek két fejesgóljára csak Tóth-Gábor Kristóf ...