U21: újabb tehetségek bizonyíthatnak Görögországban
U21 férfi   |   Archívum   |   2017. március. 20., 13:00
U21: újabb tehetségek bizonyíthatnak Görögországban

Hétfőn rendben megérkezett Görögországba a 2019-es Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi U21-es válogatott. A hazaiak elleni felkészülési meccsen számos újonc is lehetőséget kaphat a bizonyításra.

Februárban az U21-es férfi válogatott stábja előtt mutathatta meg tudását a korosztály közel ötven tehetsége Telkiben.

A Telkibe érkező fiatal labdarúgók fizikai felméréseken vettek részt, illetve egymás közötti mérkőzések keretében mutathatták meg tudásukat az U21-es válogatott stábjának az edzők iránymutatása alapján, hiszen a fiatal magyar tehetségek felkutatása és figyelemmel követése a stáb fontos feladata – 16-an először kaptak meghívást Telkibe, míg a többieket korosztályos szinten már régebben nyomon követi a szakmai stáb.

Az ötven tehetségből nyolcan kiharcolták az esélyt az újabb bizonyításra, és bekerültek a Görögországba utazó keretbe is:

Bedi Bence (ZTE)
Gottfried Dániel (Aqvital FC Csákvár)
Jancsó András (Swietelsky Haladás)
Katona Máté (MTK Budapest)
Kártik Bálint (NYSFC)
Makrai Gábor (DVTK)
Sejben Viktor (Aqvital FC Csákvár)
Spandler Csaba (PFLA)

A magyar csapat menetrendszerű repülőjárattal érkezett meg hétfő délután Thesszalonikibe, majd azonnal el is foglalta a reptérhez közeli szállását, ezt követően pedig Marcus Jahn szövetségi edző átmozgató edzést vezényelt a fiataloknak.

Az U21-es válogatott kedden 15:30-kor tart edzést a Görögország elleni mérkőzés előtt, amelyre szerdán 15:30-tól kerül majd sor a PAOK stadionjában.

A két válogatott legutóbb 2016. október 10-én találkozott egymással, akkor válogatottunk 3–1-es vereséget szenvedett Görögország ellen az Athénban lejátszott Eb-selejtezőn. A csapat nem játszott rosszul, többet birtokolta a labdát, mint ellenfele, és veszélyesebben játszott, ám a görögök szinte tökéletes helyzetkihasználása döntött – az akkor pályára lépő csapatból Szivacski Donát, Lenzsér Bence, Szántó Tamás és Balogh Norbert ezúttal is a keretben van.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.