U21: Motiváltan készül a németek ellen a válogatott
U21 férfi   |   Archívum   |   2017. augusztus. 31., 20:56
U21: Motiváltan készül a németek ellen a válogatott

Pénteken 18.00 órakor Padernbornban, az Eb-címvédő németek ellen lép pályára a magyar férfi U21-es válogatott.

2019-ben Olaszország és San Marino közösen rendezi meg az U21-es Európa-bajnokságot, a 12 csapatos döntő egyben a 2020-as olimpia európai kvalifikációs tornája is lesz, a sorozatban az 1996. január 1-je után született labdarúgók vehetnek részt. A mieink a belgákkal, a törökökkel, a svédekkel, a ciprusiakkal és a máltaiakkal együtt kerültek a 6-os számú csoportba, melynek első helyezettje automatikus résztvevője lesz az Eb-döntőnek, a kilenc csoport négy legjobb másodikja pedig rájátszásban szerezheti meg a két maradék helyet.

Válogatottunk szeptember 5-én, kedden, Málta ellen kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban, a gyirmóti mérkőzés előtt azonban még egy nehéznek ígérkező felkészülési meccs is vár Michael Boris szövetségi edző együttesére: az U21-es Eb-címvédő németek elleni találkozó. Bár az idei Eb-n még zömében az 1994-1995-ös születésű labdarúgók szerepeltek, a németek hat fiatalabb futballistát is játszattak a tornán, ők kivétel nélkül ott vannak az újonnan kialakult U21-es csapatban is.

A két válogatott csütörtökön délután megtartotta a meccs előtti hivatalos edzését a padernborni Benteler-Arenában, ahol várhatóan mintegy 7000 szurkoló buzdítja majd a hazaiakat (5000 jegy elővételben elkelt a mérkőzésre).

A mieink számára a pénteki találkozó célja a Málta elleni tétmérkőzésre való felkészülés, de a magyar játékosok számára külön motivációt jelent, hogy az egyik legjobb európai válogatott ellen bizonyíthatnak.

- Nehéz mérkőzésre számítunk, tudjuk, milyen erőt képviselnek a németek, sokat elmond róluk, hogy hat játékos ott lesz a pályán az Eb-győztes válogatottjukból - mondta az mlsz.hu-nak Kecskés Ákos, a lengyel Termalica légiósa. - Ettől függetlenül egyáltalán nem félünk tőlük, sokkal inkább motivál bennünket, hogy egy ilyen jó csapat ellen lépünk pályára. A németek elleni jó teljesítmény nagyon sokat érne, meg akarjuk mutatni, hogy érdemes számolni velünk a most kezdődő Eb-selejtező sorozatban. Az előző mérkőzéseken és összetartásokon begyakoroltuk a tervezett taktikánkat, amely bátor játékon alapul, és szerintem kimondottan fekszik ennek a keretnek. A legfontosabb természetesen az, hogy megnyerjük a keddi Eb-selejtezőt Gyirmóton, ehhez pedig jó főpróba lesz a németek elleni találkozó.

A válogatott keretből mindenki egészségesen várja a pénteken 18.00 órakor kezdődő találkozót.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Bukrán Erik (DVTK)

Védők:

Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Jancsó András (Swietelsky-Szombathelyi Haladás)
Kecskés Ákos (Termalica)
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Szalai Attila (Mezőkövesd-Zsóry FC)
Szivacski Donát (Vasas)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Tóth Bence (Videoton FC)

Középpályások:

Csernik Kornél (Ferencváros)
Haris Attila (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő)
Katona Máté (MTK Budapest)
Óvári Zsolt (DVTK)
Szabó Bence (Videoton FC)
Szoboszlai Dominik (Liefering)
Vida Máté (Vasas)

Támadók:

Bíró Bence (Guimares)
Koszta Márk (Mezőkövesd-Zsóry FC)
Makrai Gábor (DVTK)
Zsótér Donát (Újpest FC)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.