U21: közel jártunk a pontszerzéshez Spanyolországban
U21 férfi   |   Archívum   |   2013. október. 15., 00:23
U21: közel jártunk a pontszerzéshez Spanyolországban

Bár a házigazdák végig nagy mezőnyfölényben játszottak, U21-es válogatottunk taktikus, fegyelmezett játéka kis híján pontot eredményezett Spanyolországban.

Az Eb-címvédő, selejtező csoportunkat három meccs után hibátlan teljesítménnyel vezető spanyol válogatott Cartagenában fogadta Róth Antal együttesét hétfőn este. Ahogyan azt várni lehetett, a spanyolok már a mérkőzés elején mezőnyfölényt harcoltak ki, ami ennél sokkal rosszabb volt, hogy a 9. percben megszerezték a vezetést is: Sarabia pontosan ívelt jobb oldalról a középen érkező Álvaro Morata fejére, a Real Madrid csatára pedig nem hibázott, 6 méterről a léc alá fejelt. A folytatásban nyomasztó labdabirtoklási fölényben játszottak a spanyolok, a mieink számára a védekezésről szólt a félidő. Ebben a játékelemben viszont jól teljesítettünk, nem hagytunk területet a támadóknak, így a spanyolok a jelentős labdabirtoklási fölényük ellenére csak egy-két helyzetig jutottak el.

Már az első félidőben is próbáltunk kontraakciókat vezetni, de egy-egy pontatlanság rendre meghiúsította a támadásokat, mielőtt felértünk volna a hazaiak kapujáig. A fordulás után viszont jóval veszélyesebbé váltunk, a második félidő első negyedórájában két-három kecsegtető támadásunk futott a spanyol térfélen, a 60. percben milliméterek választották el a csapatot az egyenlítéstől: Adorján Krisztián egy szép csellel megverte védőjét, 15 méteres lövése után a labda a gólvonalon felszabadítani igyekvő Carvajal lábáról a kapufára, majd onnan a mezőnybe pattant.

A spanyolok továbbra is mezőnyfölényben futballoztak, de igazán komoly helyzetük nem akadt, ez feltétlenül a mieink stabil, fegyelmezett védekezését dicsérte. A hajrához közeledve egyre bátrabban próbáltunk támadni, de az egyenlítő találat nem született meg, a spanyol válogatott 1-0-ra megnyerte a mérkőzést.

- Megakadályozni sajnos nem tudtuk, de nagyon is megnehezítettük a klasszis játékosokból álló spanyol csapat győzelmét - mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Róth Antal. - Pontosan tudtuk, hogy egy ilyen kiváló képességű csapat ellen milyen taktika az, amely eredményre vezethet, és ezt végig szem előtt tartva, türelmesen, fegyelmezetten futballoztunk. Sajnálom, hogy helyzeteink egyikéből nem tudtunk eredményesek lenni, pedig közel jártunk a gólszerzéshez.

Spanyolország-Magyarország 1-0 (1-0)
Spanyolország: Pacheco - Carvajal, Amat, Saul Niguez, Bernat - Campana, Suso - Sarabia (Pardo, 63.), Torres (Deulofeu, 79.), Muniain - Morata (Rodriguez, 90.)
Magyarország: Jova Levente - Baráth Botond, Kelemen Dávid, Lang Ádám, Poór Patrik - Szakály Attila, Windecker József - Holman Dávid (Vernes Richárd, 88.), Adorján Krisztián (Radó András, 92.), Vécsei Bálint - Bacsa Patrik (Ugrai Roland, 73.)
Gólszerző: Morata a 9. percben

$galeria_cim


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.