U21-es évértékelő: hibátlan mérleggel zárt a válogatott
U21 férfi   |   Archívum   |   2012. szeptember. 13., 11:15
U21-es évértékelő: hibátlan mérleggel zárt a válogatott

U21-es válogatottunk az idei évben száz százalékos mutatóval büszkélkedhet, mind a négy tétmérkőzését és mindkét nemzetközi felkészülési meccsét megnyerte. Az Eb-selejtező sorozat végeztével az mlsz.hu Róth Antal szövetségi edzőt kérdezte a most lezárult időszakról.

Róth Antal vezette U21-es válogatott hétfőn, a Liechtenstein elleni 2-0-ás sikerrel befejezte szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban, ezzel a keret nagy része elbúcsúzott az utánpótlás-válogatottól. A riválisok számunkra kedvezőtlen eredményei miatt nem sikerült megszereznünk a csoport harmadik helyét, másrészt azonban az idei évben pazar mutatóval büszkélkedhet a csapat: hat mérkőzést játszott, és mind a hatot megnyerte. A gólkülönbség is impozáns, a 15 rúgott és csak 4 kapott gól jelzi, hogy támadásban és védekezésben is nagyot lépett előre a válogatott. - Büszkék lehetünk, hogy ilyen jó évet zártunk, az idei eredményesség főleg annak fényében bravúr, hogy nem a legjobb előélettel értük el, gondolok itt az előző évi négy selejtezős vereségre – kezdte értékelését Róth Antal. - Ilyenkor nagy a veszélye, hogy a játékosok elveszítik az alapmotivációjukat, de ebben az esetben nem ez történt, a négy tavalyi vereség ellenére, igazi tét nélkül játszva is végig becsülettel küzdöttek a labdarúgók, sportemberi tulajdonságokból jelesre vizsgázva. Ez részben annak köszönhető, hogy erős közösség alakult ki, amelyet a kezdeti eredménytelenség sem vert szét. Ha a végül elért negyedik helyezést vesszük alapul, akkor csalódásként is értékelhető a sorozat, de már a sorsolás után látszott, hogy egyfajta halálcsoportba kerültünk, ahol az olasz, az ír és a török válogatott is kiváló játékerőt képvisel. A szerzett pontok alapján már egészen más az összkép. Tizenkét pontunkkal a legtöbb csoportban a harmadik helyet szereztük volna meg, s ha eleinte nincs annyi kényszerű változtatás a folyamatos sérülések miatt, akkor egy-két bravúrra is lehetett volna esélyünk. Ez esetben sokkal jobban festhetne a végeredmény. A keretből nyolc játékos (Gulácsi Péter, Fiola Attila, Sváb Dániel, Gosztonyi András, Simon Ádám, Szolnoki Roland, Bódi Ádám és Kovács István) játszott a hat 2012-es meccsből legalább ötön, illetve amikor a szakmai stáb rendelkezésére állhatott, a külföldön futballozó Futács Márkó és Kádár Tamás is alapembere volt az együttesnek. A házi góllövőlistán Futács végzett az első helyen négy találattal, Beliczky Gergő három, Gosztonyi András két gólt jegyzett, Radó András, Kovács István, Balogh Balázs, Kálnoki-Kis Dávid, Iszlai Bence és Lázár Bence egyszer-egyszer voltak eredményesek. A jól termelő támadók mellett a védők teljesítményét is megilleti az elismerés, a négy idei tétmérkőzésen mindössze egy gólt kapott a csapat, azt is büntetőből, az írek ellen. - A tavalyi négy vereség után is tudtuk, hogy nem járunk rossz úton. Az olasz válogatottat nem tudtuk megszorítani, de Írországban és Törökországban szoros meccsen, egy-egy góllal kaptunk ki, ezeken az összecsapásokon úgy vesztettünk, hogy nagyon közel jártunk a pontszerzéshez. A rossz kezdés ellenére nem változtattunk az elindított munkán, következetesen végigmentünk az elkezdett úton, és az idei évre jóval egységesebbé vált a csapatunk. Ezúttal szerencsésebbek is voltunk, mint tavaly, ennek köszönhetően tudtuk minden meccsünket megnyerni. A csapat egyre javuló és érettebbé váló játékában - a kiérdemelt szerencse mellett - több körülmény is közrejátszott. A legfontosabb, hogy másfél év alatt a legtöbb kerettagnak sikerült állandó helyet kiharcolnia klubcsapatában, valamint idén jóval kevesebb sérülés nehezítette a szakmai stáb dolgát. - A selejtező sorozat elején mindössze három játékos mondhatta el magáról, hogy folyamatos játéklehetőséget kap a klubjában, s miután nincs olyan edzés, amivel helyettesíteni lehetne a mérkőzések dinamikáját, ez óriási hátrány egy válogatottnál. Ebből a szempontból minden csoportellenfél jóval előttünk járt. Az elképesztően sok sérülés is rendkívül megnehezítette a dolgunkat, olyannyira, hogy amit a selejtezők előtti felkészülési időszakban felépítettük, azt a kiesők miatt pillanatok alatt elveszítettük. Ennek tudható be, hogy tavaly, az első tétmeccseken a keret személyi összetétele folyamatosan változott, ami természetesen az eredményesség rovására ment. Idén szerencsére jóval kevesebb volt a sérülés, emellett a keret zöme rendszeres játéklehetőséghez jutott a klubjában. A védekezésünk folyamatosan javult, menet közben sikerült megoldanunk a kezdeti gondokat. Egy példa erre, hogy eleinte bosszantóan sok gólt kaptunk rögzített szituációk után, ebben idén nagyot léptünk előre, és a csapatrészek közti együttműködésben is jelentős pozitív változás állt be. A támadójátékban ugyancsak sokat erősödtünk, és nemcsak a helyzetkihasználásunk lett jobb, hanem sokkal többször kerültünk helyzetbe, mint az elmúlt évben lejátszott mérkőzéseken. A hatékonyabb támadójáték a védekezésre is pozitív hatást gyakorolt, a jó támadás alapja ugyanis mindig a jó védekezés, és ez a megállapítás fordítva is igaz. A következő selejtező sorozat kezdetén feltétlenül előnyt jelenthet, hogy Róth Antal és stábja az U20-as válogatottban már megismerte a következő generáció tagjait, közülük néhányan idén is rendszeresen tagjai voltak az Eb-selejtezőkön szereplő keretnek. - Az U20-as és az U21-es válogatott párhuzamosan fut egymás mellett, ennek köszönhetően folyamatos átjárási lehetőséget tudtunk biztosítani a fiatalabbak számára. Így került a keretbe Kovács István, Szolnoki Roland, Radó András, Windecker József, Ugrai Roland, vagy Jova Levente, akik még a következő sorozatban is U21-es válogatottak lehetnek. Számukra jó alapot jelenthet, hogy már megismerték a követelményeket, esetleg többször pályára is léptek az eggyel magasabb korosztály tagjai között. Ők kivétel nélkül igazolták, hogy jó döntést hoztunk a szerepeltetésükkel, melléjük kell felépíteni a csapat gerincét, amiben természetesen nagy segítség, hogy az U20-as együttesből jól ismerjük a korosztály legjobbjait. Örülök, hogy az elmúlt időszakban sikerült jó kapcsolatot kiépítenünk a klubcsapatokkal, Kovács és Szolnoki például sokat fejlődött Paulo Sousa kezei alatt a Videotonnál, de hasonló elmondható Radó Andrásról is, aki már hosszabb ideje fontos szerepet kap a Haladásban. Az U21-es válogatottban az elmúlt másfél évben megfordult játékosok közül négyen már a felnőtt keretbe is kaptak meghívót. Gyurcsó Ádám és Kádár Tamás több alkalommal pályára lépett az A-válogatottban, Megyeri Balázs és Gulácsi Péter teljesítményét pedig a közös edzéseken figyelte meg az Egervári Sándor vezette szakmai stáb. A korosztályos válogatottól most búcsúzó játékosok közül többen követhetik példájukat a következő években. - Ha minden korosztályból évente két-két játékos be tud kerülni a felnőttek közé, az megfelelő folyamatosságot biztosít az A-válogatott számára, természetesen az lenne a szerencsés, ha más-más posztokon kerülnének fel a korosztályos együttesekből a felnőtt keretbe a labdarúgók. Az U21-es keret játékosai már két éve a felnőtt piacon mozognak, ennek megfelelően jó ideje a felnőtt futball követelményeit kell teljesíteniük. Mindenki számára adott a lehetőség az igazi áttöréshez, de ehhez hosszú távon kiemelkedő teljesítménnyel kell előrukkolni. A játékosok az elmúlt másfél évben tanultak annyit, ami jó útravalót jelenthet későbbi pályafutásukhoz, de az előrelépéshez nem elég, hogy korosztályos válogatottak voltak, folyamatosan meghatározó szerepet kell betölteniük klubcsapataikban. Ha ez a feltétel teljesül, akkor a most kiöregedő keretből a következő években további labdarúgók kerülhetnek be a felnőtt válogatottba.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.