U21: előnyről buktunk el Albániában
U21 férfi   |   Archívum   |   2016. március. 28., 22:14
U21: előnyről buktunk el Albániában

U21-es válogatottunk hiába szerzett vezetést a második félidőben az Albánia elleni idegenbeli Eb-selejtezőn, a lelkesebben futballozó hazaiak fordítottak, és 2-1-re megnyerték a találkozót.

Robert Kilin több helyen is változtatott a csütörtökön döntetlennel végződő, Izrael elleni Eb-selejtező kezdőcsapatához képest. Balogh Norbert kezdett elöl, valamint bekerült a csapatba Zsótér Donát, Cseke Benjámin, Kecskés Ákos és Bese Barnabás is. Az Elbasan Arénában hűvös, de száraz idő fogadta a csapatokat és a kilátogató néhány száz lelkes nézőt.

Az első félidő küzdelmes játékot hozott, egyik csapat sem tudott mezőnyfölényt kiharcolni. A hazaiak agresszívebb futballt mutattak be, már a felezővonal környékén keményen támadták a labdás játékosainkat. Ezzel sikerült megállítaniuk a támadásainkat, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, egy-egy magyar hibát kihasználva jutottak közel a kapunkhoz. A magyar válogatott hiába próbált tudatosan futballozni, és labdát tartani, az akcióink nem jutottak el a kapuig, így mi is legfeljebb távoli lövésekkel próbálkoztunk. Az első félidő nemcsak gól nélkül, hanem komolyabb helyzet nélkül is zárult, egy-egy kapura tartó lövést jegyezhettünk fel mindkét oldalon.

A második félidő egy nagy hazai lehetőséggel kezdődött, majd szabadrúgásból tévesztettek célt a hazaiak. Az 55. percben váratlanul vezetést szerzett a magyar válogatott: Balogh futotta le védőjét a bal szélen, beadása pontatlan volt ugyan, de egy hibázó albán védő levette a labdát Gera Dánielnek, aki közelről az üres kapuba passzolt (0-1). A gól után kinyíltak az albánok, így két perccel később Kalmár léphetet volna ki egy az egyben, de védője utolérte, így nem lett nagyobb helyzet. A hátrány tudatában egyre nagyobb erőt mozgósított az albán csapat az egyenlítésért, és a 69. percben siker koronázta próbálkozásait: egy bal oldali szabadrúgás után Cseke Benjámin a gólvonalról mentett, de visszakerült a kapunk elé a labda, Manaj pedig középről a kapunkba lőtt (1-1). Cserékkel próbálta meg felpörgetni csapatát Robert Kilin szövetségi edző, előbb Makrai Gábor majd Sallai Roland is beállt. A 75. percben ismét nagy helyzetbe kerültek a hazaiak, de Nagy Gergely nagyot védett. Lendületben maradt a nagyot küzdő albán csapat, és öt perccel később Prenga révén meg is szerezte a vezetést: egy bal oldali beadásról maradtak le a magyar védők, a berobbanó hátvéd pedig a bal sarokba továbbított (2-1). Az utolsó percekben próbálkozott az egyenlítéssel a magyar válogatott, adódott is lehetősége a gólszerzésre, de nem tudta megszerezni második találatát, így a végig lelkesen, motiváltan játszó albánok - elsősorban küzdőszellemben felülmúlva a mieinket - megnyerték a mérkőzést.

A magyar válogatott hét mérkőzésen megszerzett nyolc pontjával jelenleg a negyedik helyen áll a csoport tabelláján, és ezzel a vereséggel elveszítette a reális esélyét arra, hogy a selejtező sorozat végén kiharcolja a pótselejtezőt.

- Fontos a szervezett játék, de önmagában szervezettséggel nem lehet meccset nyerni. A 60. percig jól nézett ki a játékunk, de egygólos vezetésnél egy tízperces kihagyás elég volt, hogy a hazaiak megfordítsák a mérkőzést. Nyerhető mérkőzést vesztettünk el, a legnagyobb probléma az volt, hogy nem nyertünk elég párharcot, és nem tudtunk olyan keményen játszani, mint a házigazdák. A hazai bajnokságban játszó kerettagok most megtapasztalhatták, mennyivel magasabb a nemzetközi követelmény annál, mint amihez klubjukban hozzászoktak, elsősorban mentálisan kell fejlődniük. A cél továbbra is az, hogy az A-válogatottnak készítsünk fel játékosokat, ebből a szempontból a játékosok most hasznos tapasztalatokat szerezhettek a továbblépéshez - nyilatkozta a találkozó után Robert Kilin szövetségi edző.

Albánia–Magyarország 2-1 (0-0)
Magyarország: Nagy Gergely – Bese Barnabás, Bobál Dávid, Kecskés Ákos, Hangya Szilveszter – Vida Máté, Cseke Benjámin – Gera Dániel (Mervó Bence 84.), Kalmár Zsolt (Sallai Roland 72.), Zsótér Donát – Balogh Norbert (Makrai Gábor 66.)
Gól: Manaj 69., Prenga 79., ill. Gera 55.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.