U21: Albánia ellen folytatódott a rossz sorozat
U21 férfi   |   Archívum   |   2013. november. 14., 19:00
U21: Albánia ellen folytatódott a rossz sorozat

U21-es válogatottunk kétgólos vereséget szenvedett az albán korosztályos csapattól a Bozsik-stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn.

Róth Antal együttese jól kezdte az Eb-selejtezőket, Albániában 2-1-re győzött, majd a bosnyákokat 4-1-re verte meg. A folytatás már nem sikerült ilyen jóra, októberben Ausztria 2-0-ra győzött Győrben, Spanyolországban pedig 1-0-ra kaptunk ki.

Az albánok elleni hazai összecsapáson a támadásokért a Kovács István, Adorján Krisztián, Ugrai Roland, Radó András négyes felelt, és annak ellenére, hogy mindannyian sokat voltak játékban a találkozó elején, nehezen boldogultak a vendégek jól szervezett védekezésével.

Az első félórában komolyabb gólveszélyt csak szabadrúgásból tudtunk kialakítani, előbb Ugrai Roland járt közel a gólhoz, majd Adorján Krisztián lövését piszkálta ki a jobb felső elől az ellenfél kapusa. A 32. percben Radó a jobb oldalon indult meg a kapu felé, átadása után Adorján lőtt 20 méterről, az albán kapus vetődve védett.

A 37. percben adódott az első jelentős gólveszély a magyar kapu előtt, Kace 20 méteres lökete után a labda alig kerülte el a bal felső sarkot. A szünetig nem született gól, a fordulás után pedig felbátorodtak az albánok, többször is eljutottak a kapunk elé, kiegyenlített lett a meccs. Róth Antal a 63. percben két cserével igyekezett felrázni a csapatot, a keret két legfiatalabb tagja, Kleinheisler László és Bese Barnabás állt be.

DSC_9201|

Valamelyes aktívabbá vált a válogatott, de az ellenfél 16-osa előtt sok volt a pontatlanság, továbbra is akadozott a támadójáték. A 75. percben megszerezte a vezetést Albánia: Shkurtaj kapott labdát a balösszekötő helyén egy hosszú felívelést követően, egy az egyben megverte Szolnoki Rolandot, majd 13 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0-1). A 84. percben tovább növelte előnyét az albán együttes, Bardulla passzolt a tizenhatosunk előterében üresen érkező Shala elé, aki ballal a hálóba csavart (0-2), eldöntve ezzel a három pont sorsát. A hajrában Windecker József előtt adódott a meccs legnagyobb magyar helyzete, de fejesét védte az albán kapus, így sorozatban harmadik tétmérkőzésünkön maradtunk pont nélkül.

- Ma a futball alapelemeiben nem tudtunk az albánok partnerei lenni - mondta a mérkőzés után Róth Antal. - Nem nyertünk párharcokat sem védekezésben, sem támadásban, nemzetközi szinten így nem lehet mérkőzést nyerni. A támadó zónába feljuttatott labdák nem értek el a játékosokhoz, keveset birtokoltuk a labdát, csapatként nem tudtunk megfelelő teljesítményt nyújtani, ennek egyenes következménye a vereség. Az ilyen nemzetközi meccsek tükröt tartanak a játékosok elé, hogy bizony van hová fejlődniük képességek terén.

A magyar válogatott jövő hétfőn Grazban, az osztrákok ellen folytatja az Európa-bajnoki selejtező sorozatot.

Magyarország - Albánia 0-2 (0-0)
Magyarország:
Jova Levente – Szolnoki Roland, Kelemen Dávid, Lang Ádám, Poór Patrik - Szakály Attila, Windecker József - Kovács István (Vernes Richárd, 83.), Adorján Krisztián (Kleinheisler László, 63.), Ugrai Roland (Bese Barnabás, 63.) – Radó András

$galeria_cim


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.