U21: a portugálok és a görögök is a mieink csoportjában
U21 férfi   |   Archívum   |   2015. február. 05., 10:03
U21: a portugálok és a görögök is a mieink csoportjában

A svájci Nyonban elkészítették a 2017-es lengyelországi U21-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását. A magyar válogatott szeptember 3-án, Liechtenstein ellen kezdi meg a sorozatot.

A magyar válogatott - a korábbi eredmények alapján elkészített kiemelés szerint - a negyedik kalapból várhatta a csütörtök délelőtti sorsolást. A mieink csoportjába (a 4. csoportba) a portugál, az izraeli, a görög, az albán és a liechtensteini válogatott került.

A korábbi tornákkal ellentétben, 2017-ben már 12 válogatott vesz részt az Eb-n, a házigazda lengyelek mellett a kilenc csoport győztese egyenes ágon kvalifikálja magát a viadalra, míg a négy legjobb csoportmásodik play off-körben dönt a maradék két helyről.

Az Eb-sorozatban az 1994. január 1-je után született labdarúgók szerepelhetnek a válogatottakban.

- Kissé csalóka lehet a beosztás, mert első ránézésre talán kedvezőnek tűnhet, de valójában rendkívül nehéz csoportba kerültünk - mondta az mlsz.hu-nak Szalai László szövetségi edző. - Portugália játékerejéről már a nyári U19-es Eb-döntőben is szerezhettünk tapasztalatot, de Albánia, Izrael és Görögország is jelentős játékerőt képvisel. Albániával az előző selejtező sorozatban találkozott az U21-as válogatott, és bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy igen nehéz pillanatokat éltünk át. Célirányos felkészüléssel és minden részletre odafigyelve kell a nyári U20-as vb után az 1994-es és az 1995-ös korosztályból egy ütőképes csapatot kialakítani, amelynek meglehet az esélye arra, hogy végig versenyben legyen az Eb-részvételért.

Az Eb-selejtező programja, a magyar válogatott mérkőzései:

2015:

Szeptember 3.: Liechtenstein-Magyarország
Október 9.: Portugália-Magyarország
Október 13.: Magyarország-Albánia
November 12.: Izrael-Magyarország
November 16.: Magyarország-Görögország

2016:

Március 24.: Magyarország-Izrael
Március 28.: Albánia-Magyarország
Szeptember 1.: Magyarország-Liechtenstein
Október 6.: Magyarország-Portugália
Október 10.: Görögország-Magyarország

A csoportbeosztás:

1. CSOPORT

Csehország
Belgium
Montenegró
Moldova
Lettország
Málta

2. CSOPORT

Olaszország
Szerbia
Szlovénia
Írország
Litvánia
Andorra

3. CSOPORT

Franciaország
Ukrajna
Skócia
Izland
Macedónia
Észak-Írország

4. CSOPORT

Portugália
Izrael
Görögország
Magyarország
Albánia
Liechtenstein

5. CSOPORT

Dánia
Románia
Örményország
Wales
Bulgária
Luxemburg

6. CSOPORT

Spanyolország
Svédország
Horvátország
Grúzia
Észtország
San Marino

7. CSOPORT

Németország
Oroszország
Ausztria
Finnország
Azerbajdzsán
Feröer

8. CSOPORT

Hollandia
Szlovákia
Törökország
Fehéroroszország
Ciprus

9. CSOPORT

Anglia
Svájc
Norvégia
Bosznia-Hercegovina
Kazahsztán


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.