U21: a jó játék a legfontosabb Albánia ellen
U21 férfi   |   Archívum   |   2016. március. 27., 18:42
U21: a jó játék a legfontosabb Albánia ellen

Az Izrael elleni csütörtöki döntetlen után hétfőn este Tiranában, Albánia ellen lép pályára korosztályos válogatottunk Euróba-bajnoki selejtezőn.

Utánpótlás-válogatottunk szombaton rendben megérkezett Tiranába. A szállás elfoglalása után a játékosok és a stáb együtt nézte meg az A-válogatott esti, Horvátország elleni mérkőzését, amelyen két korábbi U21-es válogatott játékos, Nagy Ádám és Kleinheisler László is pályára lépett. Közvetlenül a közös meccsnézés után, Robert Kilin tanítványai átsétáltak a hotel mellett található Qemal Stafa stadionba, ahol az edzői stáb megtartotta első edzését. A foglalkozáson a kerettagok közül már nem vett részt Novothny Soma, aki térdsérülése miatt el sem utazott a csapattal Tiranába. A csütörtöki meccsen többen is kisebb sérülést szenvedtek, de senkinek nem kellett kihagynia az edzést, a keret összes tagja bevetésre készen várja a hétfő esti mérkőzést. Sőt, vasárnap estére megérkezik a csapathoz Bese Barnabás is, aki az elmúlt hetet az A-válogatottnál töltötte, a horvátok elleni mérkőzés másnapján pedig Albánia felé vette az irányt. Az MTK védőjének csatlakozásával tovább bővülnek Robert Kilin taktikai lehetőségei.

Vasárnap délelőtt az edzői stáb videóelemzést tartott a játékosoknak majd a delegáció egy rövid sétát tett a városban. Este 8 órakor a Tiranától délkeletre, egy órányi buszozásra található Elbasan város stadionjában, vagyis a holnapi mérkőzés időpontjában és helyszínén tartja meg utolsó kinti edzését válogatottunk.

- Természetesen minden meccsen a győzelemre törekszünk, de fontos kiemelni, hogy a korosztályos válogatottaknál nem a győzelem a legfontosabb – osztotta meg gondolatait a mérkőzésről az mlsz.hu-val Robert Kilin. - Sokkal fontosabb eredmény, hogy az A-válogatott tegnapi meccsén két U21-es korú játékos is pályára lépett. Jó játékra készülünk, arra, hogy a csapatunkból a lehető legtöbben megmutassák a tudásuk legjavát, és így később még több játékost készítsünk fel a nagyválogatott számára. Albánia egyébként erős ellenfél, amit a magyarországi meccsen is láthattunk, de ettől függetlenül győzelemre készülünk a találkozón.

Albánia-Magyarország
UEFA U21-es Eb-selejtező mérkőzés 2016. 03. 28. 20.00
Elbasan Aréna, Albánia
Tv: m4 Sport, 19.50

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.