U21: "A csapat megtette, amit tudott"
U21 férfi   |   Archívum   |   2015. november. 13., 10:58
U21:

Robert Kilin együttese rendkívül balszerencsés volt, hiszen néhány órával a csütörtöki, Izrael elleni selejtező előtt egy ételmérgezés miatt nyolc játékos is kidőlt a sorból, és így egyetlen mezőnyjátékos ülhetett le a kispadra a mérkőzésen.

 A kezdőcsapatból sem érezte mindenki jól magát, Botka Endrét például szünetben le is kellett cserélni, ilyen körülmények között bravúrnak számított volna a pontszerzés a találkozón. Az izraeli együttes végül kihasználta a magyar válogatott hibáit, 3-0-ra győzött, így a magyar válogatott négy mérkőzés után négy ponttal áll selejtező csoportjában.

A találkozó után Forgács Dávid és Polgár Kristóf az MLSZ TV-nek elmondta: alaposan megnehezítette a csapat dolgát a betegséghullám, de a kerettagok a görögök elleni, hétfői összecsapáson megpróbálják kijavítani a botlást.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.