U20: háromnapos edzőtábort zárt a válogatott
U21 férfi   |   Archívum   |   2013. október. 22., 16:22
U20: háromnapos edzőtábort zárt a válogatott

Az 1994-es születésű játékosokból álló válogatott a Szigetszentmiklós elleni edzőmeccsel zárta felkészülését.

Az 1994-es születésű játékosokból álló válogatottunk ebben az évben nem szerepel tétmérkőzéseken, de Róth Antal szövetségi edző rendszeresen edzőtáborozást tart a korosztály legjobb játékosainak. A hét eleji, telki összetartás végén a másodosztályú Szigetszentmiklóssal játszott a csapat. A találkozó első félideje jó iramú játékot hozott, de komolyabb helyzetekig egyik csapat sem jutott el. A második félidőben visszaesett valamelyest az iram, a hajrában mindkét csapat előtt adódott egy-egy nagyobb lehetőség, de ezek kihasználatlanul maradtak, így gólnélküli döntetlennel ért véget az összecsapás.

- A keret tagjainak jelentős része U21-es korosztályos csapatban, esetleg harmadosztályban játszik, ezért a második ligás Szigetszentmiklós megfelelő erősségű ellenfél volt számunkra - mondta Róth Antal a mérkőzés után. - Az első félidőben a szervezettséggel, az irammal nem volt probléma, a támadójátékunk hatékonysága azonban nem érte el az elvárt szintet. A második félidőben alacsonyabb volt a tempó, de a támadásaink továbbra sem álltak össze, ezért a gólnélküli döntetlen teljes mértékben megfelel a látottaknak. Sok munka vár erre a korosztályra, mielőtt ismét kilép a nemzetközi porondra, ezért nagyon hasznosak ezek a néhány napos összetartások, a most lezárult edzőtábor is sok tanulsággal szolgált számunkra.

Magyarország U20 - SZTK-Erima 0-0

Magyarország, 1. félidő: Nagy Gergely – Botka Endre, Baki Ákos, Zsirai Martin, Csemer Gyula – Sipos Bence, Márkvárt Dávid (Halmai Ramon, 28.) – Prosser Dániel, Berki István, Király Botond – Szenes Bence

Magyarország, 2. félidő: Gelei Vince - Eperjesi Gábor, Szilvási Péter, Kocsis Gergő, Pados Patrik - Halmai Ramon, Sipos Bence - Balogh Milán, Szegleti Gergely, Király Botond (Prosser Dániel, 68.) - Novák Csanád

$galeria_cim


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.