Szlovénia ellen játszik az U20-as válogatott
U21 férfi   |   Archívum   |   2011. október. 09., 16:23
Szlovénia ellen játszik az U20-as válogatott

U20-as válogatottunk kedden, 16 órától Zalaegerszegen játssza második mérkőzését a Regionális Bajnokságban.

Róth Antal szövetségi edző szombaton még az U21-es válogatottat irányította Törökországban, kedden pedig már az U20-as csapat kispadján ül majd: együttesünk Szlovénia ellen meccsel a Regionális Bajnokság küzdelmeiben. A mieink az első mérkőzésüket megnyerték, Kecskeméten 3-1-es győzelmet arattak a szerbek ellen.

 

Az eredetileg kiadott keretből Windecker József és Vernes Richárd sérülés miatt hiányozni fog, helyettük az utolsó pillanatban Magos Mátyás és Horváth Detre került a csapatba. Érdekesség, hogy a törökök elleni U21-es keretből is pályára léphet egy játékos a találkozón, Kovács István mindkét együttesben helyet kapott.

 

- A szerbek elleni győzelem jó alapot jelent a folytatásra, de ahhoz, hogy sikerrel vegyük az újabb megmérettetést, ugyanolyan fegyelmezett és szervezett játékra lesz szükségünk. A szlovénok hasonló játékerőt és stílust képviselnek, mint előző ellenfelünk, vagyis ezúttal is komoly kihívás vár ránk - nyilatkozta Róth Antal.


Az U20-as keret:

 

Kapusok:

 

Nacsa Péter (Győri ETO)
Jova Levente (Ferencvárosi TC)
   
Védők:

 

Baráth Botond (Budapest Honvéd)
Ízing Martin (DUNA FC  Tatabánya) 
Kelemen Dávid (MTK Budapest) 
Jagodics Márk (Haladás Sopron Bank) 
Farkas Norbert (Videoton FC-Puskás Akadémia) 
   
Középpályások:

 

Szakály Attila (Haladás Sopron Bank)
Banai Balázs (Újpest FC)
Nagy Armand (Budapest Honvéd) 
Skriba Máté (Haladás Sopron Bank) 
Kovács István (Haladás Sopron Bank) 
Czár Richárd (Budapest Honvéd)
Magos Mátyás  (Újpest FC) 
  
Támadók:

 

Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK) 
Ugrai Roland (Haladás Sopron Bank 
Gyurján Bence (Haladás Sopron Bank 
Horváth Detre (Haladás Sopron Bank)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.