Szervezett játékra készül Portugáliában az U21-es válogatott
U21 férfi   |   Archívum   |   2015. október. 06., 19:14
Szervezett játékra készül Portugáliában az U21-es válogatott

Hangya Szilveszter a portugáliai Eb-selejtező előtt az MLSZ TV-nek elmondta: egy pontnak is örülne a portugálok ellen, de akár vaskos meglepetésre is képesnek érzi a válogatottat.

U21-es válogatottunk pénteken Portugáliában lép pályára Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, majd jövő kedden az albánokat fogadja a Pancho Arénában. A mieink 6-0-ás győzelemmel kezdték a sorozatot Liechtensteinben, de ezúttal nemcsak a csoport, hanem a teljes sorozat egyik nagy esélyesének otthonában lép pályára Robert Kilin együttese, ezért ezúttal jóval nehezebb feladat elé néznek a játékosok. A 2014-es U19-es Eb-ezüstérmes, illetve az idei U20-as vébén is jól szereplő együttesre épülő portugál válogatott szintén egy mérkőzést játszott le eddig a sorozatban, amelyen magabiztosan, 6-1-re győzött Albániában.

A magyar válogatottból több kulcsember is hiányzik a két találkozón, a csapat legjobban teljesítő futballistái (Kalmár Zsolt, Nagy Ádám, Márkvárt Dávid, Osváth Attila) már az A-válogatottal készülnek Feröer és Görögország ellen. Az eredetileg kijelölt keretből hiányzik majd a sérült Berecz Zsombor, helyére Madarász Márk került a csapatba.

- Egy nagyon erős kerettel rendelkező portugál válogatott vár ránk pénteken, de úgy érzem, a mi keretünk is jó labdarúgókból áll, ezért nem leszünk esélytelenek a találkozón - mondta Botka Endre, a csapat jobbhátvédje, aki a bő A-válogatott keretből került át a korosztályos csapatba. A Honvéd futballistája az MLSZ TV-nek beszélt a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésről, valamint arról is, hogy mit érzett, amikor megtudta, hogy az A-válogatott helyett az U21-es csapattal készül ezekben a napokban.



Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Nagy Gergely (Vasas)
Banai Dávid (Újpest FC)
Székely György (Paksi FC)

Védők:

Kocsis Gergő (Puskás Akadémia)
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Forgács Dávid (Pisa)
Kecskés Ákos (Újpest FC)
Botka Endre (Budapest Honvéd)
Szilvási Péter (DVSC-Teva)
Hangya Szilveszter (Vasas)

Középpályások:

Vida Máté (Vasas)
Sallai Roland (Puskás Akadémia)
Madarász Márk (Gyirmót)
Kleinheisler László (Videoton FC)

Támadók:

Novothny Soma (DVTK)
Prosser Dániel (Budapest Honvéd)
Varga Szabolcs (MTK Budapest)
Balogh Norbert (DVSC-Teva)
Mervó Bence (Sion)

Az U21-es válogatott októberi programja:

Október 9., péntek:
Portugália-Magyarország, 18.15., Panafiel

Október 13., kedd:
Magyarország-Albánia, 18.45., Pancho Aréna


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.