Róth Antal nehéz mérkőzésre számít
U21 férfi   |   Archívum   |   2012. március. 19., 09:12
Róth Antal nehéz mérkőzésre számít

U20-as válogatottunk szerdán Szabadkán mérkőzik meg a szerb korosztályos csapattal.

Szerdán, a Regionális Bajnokság negyedik mérkőzésén a magyar U20-as válogatott a szerbek ellen lép pályára. A két csapat tavaly szeptemberben Kecskeméten mérte össze erejét, akkor Kovács István, Nyilas Elek és Baráth Botond találataival a mieink 3-1-re nyerni tudtak.

- A szerbeket mindig nehezen győzzük le, legyen szó akármelyik korosztály aktuális mérkőzéséről, ez a csapat egészen a kecskeméti mérkőzésig nem tudott a szerbek fölé kerekedni. Ismerjük a szerbek játékerejét és mentalitását, tudjuk azt is, hogy U19-es válogatottként Eb-döntőbe jutottak, de a hazai siker miatt önbizalommal tekintünk a következő mérkőzés elé, amelyen célunk, hogy versenyben maradjunk a rangos bajnokság előkelő helyezéseiért - mondta el az mlsz.hu-nak Róth Antal szövetségi edző, aki a már megszokott kerettagok mellett Otigba Kennethnek és Radó Andrásnak is meghívót küldött az összecsapás előtt. Otigba végül klubja kérésére nem utazott el Magyarországra, valamint, a Videoton kupamérkőzésére való tekintettel, a szakmai stáb lemondott Szolnoki Roland és Kovács István szerepeltetéséről is.

- Örülök neki, hogy nagyjából komplett kerettel vágunk neki a következő nemzetközi meccsünknek - tette hozzá a szövetségi edző az eredeti keret kihirdetésekor. - A keretbe első alkalommal bekerülő Radó András egy évvel fiatalabb a többieknél, de elv, hogy ha van olyan U19-es játékos, aki feljebb léphet, megüti az U20-asok szintjét, akkor – egyeztetve a többi korosztálynál dolgozó szövetségi szakemberrel – meghívást kaphat az idősebbek közé. Hasonló ez Kovács István vagy Windecker József esetéhez, akik az U20-ból az U21-be „léphettek fel”. A középpályás bajnoki teljesítménye alapján örömmel éltem az alkalommal, és mivel nem ütközik az U19-esek programjával meghívtam a csapatba.

  Válogatottunk tagjai vasárnap talákoztak Telkiben, ahonnan kedden utaznak el Szegedre, majd szerdán a Tisza-parti városból buszoznak át Szabadkára, a 14 órakor kezdődő találkozó helyszínére.

A magyar keret:

Kapusok

Nacsa Péter (Győri ETO)
Jova Levente (Ferencvárosi TC)

Védők

Baráth Botond (Budapest Honvéd)
Ízing Martin (DUNA FC Tatabánya)
Oláh Máté (FTC)
Jagodics Márk (Haladás Sopron Bank)
Farkas Norbert (Videoton FC-Puskás Akadémia)
Magos Mátyás (Újpest FC)

Középpályások

Szakály Attila (Haladás Sopron Bank)
Windecker József (Győri ETO)
Radó András (Haladás Sopron Bank)
Skriba Máté (Haladás Sopron Bank)
Vernes Richárd (Budapest Honvéd)
Czár Richárd (Budapest Honvéd)
Batizi-Pócsi Balázs (Nyíregyháza Spartacus)

Támadók

Zamostny Balázs (Újpest FC)
Ugrai Roland (Haladás Sopron Bank)
Vólent Roland (Soproni VSE)
 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.