Megkezdte edzőtáborát a ligaválogatott
U21 férfi   |   Archívum   |   2012. április. 23., 15:59
Megkezdte edzőtáborát a ligaválogatott

Az itthon játszó labdarúgókból összeállított ligaválogatott holnap az U21-es csapattal mérkőzik meg Telkiben, a keret ma kezdte meg a két napos edzőtábort.

Hétfő délben Egervári Sándor szövetségi kapitány köszöntötte azt a tizenhét játékost, akik a ligaválogatottat alkotják. Délelőtt derült ki, hogy a győri Koltai Tamás és a fehérvári Sándor György nem tud részt venni az edzőtáborozáson, mindenki más megjelent Telkiben. A kapitány elmondta, olyan játékosokat választott ki a szakmai stáb, akik most vagy a jövőben szóba kerülhetnek a válogatott keret kialakításakor, és ez a két nap a kölcsönös ismerkedés jegyében telik majd el.

Ezt követően a játékosok egy része és a kapitány a sajtó képviselőivel találkozott. A legnépszerűbb interjúalany a fehérvári Nikolics Nemanja volt, a csatár ugyanis kedden ölteheti magára először a címeres mezt a honosítása óta.

Kérdésekre válaszolva Egervári Sándor elmondta: elnökségi döntés határozott a ligaválogatott foglalkoztatásáról és programjáról, és a klubok ezt tudomásul is vették. A bajnoki program azonban megváltozott, ráadásul sok csapat érdekelt még fontos kérédésekben, ezért az ő kéréseiket is fegyelembe kellett venni. Jó példa erre a Győr: Koltai Tamás vasárnap végig játszotta a Diósgyőr elleni találkozót, Dudás Ádám viszont nem játszott hatvan percet sem, ezért előbbinek korai lenne kedd délután ismét pályára lépni, így a kapitány egyetértésével csak Dudás Ádám jött el Telkibe.

A keddi mérkőzés biztonsági okokból zártkapus lesz, csak az akkreditált újságírók és a szakmai meghívottak tekinthetik meg.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.