Kulcsmérkőzés előtt az U21-es válogatott
A közvetlen riválisunknak számító bosnyákok ellen kiemelten fontos a győzelem. Jova Levente ferencvárosi csapattársától, Muhamed Besictől is próbált információkat szerezni a csütörtöki ellenfélről.
A Róth Antal vezette U21-es válogatott csütörtökön, 18 órától a kecskeméti Széktói Stadionban fogadja Bosznia-Hercegovina korosztályos együttesét Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen (a találkozóra ingyenes a belépés, a Sport1 élőben közvetíti a meccset). A bosnyákok az előző U21-es Eb-sorozatban második helyen zártak a németek mögött, és ezúttal is a csoport első két helyének valamelyikére pályáznak, akárcsak a magyar válogatott.
A mieink augusztus közepén Málta ellen nyertek 1-0-ra felkészülési mérkőzésen, válogatottunk kapusa, Jova Levente szerint a Bozsik-stadionban nyújtott teljesítménynél többre lesz szükség a bosnyákok ellen. Érdekesség, hogy kapusunk a Ferencvárosban egy csapatban játszik a vendégek egyik legértékesebb játékosával, Muhamed Besiccsel, aki viszont ezúttal nem tagja a bosnyák keretnek.
- A máltaiak elleni felkészülési meccsen nyújtott játéknál sokkal jobban kell teljesítenünk, egészen más mentalitással kell pályára lépni, mert ez a mérkőzés nagyban befolyásolja a továbbjutási esélyeinket - mondta a csütörtöki meccs előtt az mlsz.hu-nak Jova Levente. - Kiegyensúlyozott a csoport, ezért minden hazai selejtezőt meg kell nyernünk, hogy esélyünk legyen az első két hely valamelyikének megszerzésére. Komolyan kell venni a bosnyákokat, erejüket jelzi, hogy júniusban fölényes sikert értek el az albánok ellen, ráadásul az előző generációjuk is jól szerepelt az U21-es selejtezőn, az A-válogatottjuk pedig veretlenül vezeti vb-selejtező csoportját. Az edzőtábor előtt kérdezgettem Muhamed Besicet, hogy mire számíthatunk a meccsen, és ő is azt mondta, hogy jó kis társaság jött össze most náluk, csapatuk egyértelműen esélyes lehet az Eb-részvételre. Ami bennünket illet, nekünk a támadójátékunk lehet az erősségünk, elől gyors focistáink vannak, ha a középpályán sok passzos játékkal sikerül őket játékba hoznunk, akkor bőven lehetnek gólszerzési lehetőségeink. Ha ehhez fegyelmezett védekezés is társul, akkor biztos vagyok benne, hogy nem lephetnek meg bennünket a vendégek.

Címkék:
Kapcsolódó hírek
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem