A magyar U21-es válogatott jól játszott Törökországban, nem állt messze a pontszerzéstől, de a házigazdák végül 2-1-re megnyerték a mérkőzést a két csapat Eb-selejtezőjén.
Róth Antal szövetségi edző a Gulácsi Péter - Szokol Zsolt, Fodor Ferenc, Kádár Tamás, Sváb Dániel - Simon Ádám, Tajthy Tamás - Gosztonyi András (Balázs Benjámin, 70.), Kovács István (Eppel Márton, 74.), Bódi Ádám - Beliczky Gergő összetételben küldte pályára együttesét.
Bátran kezdett a magyar válogatott, de a törökök mezőnyfölényre tettek szert, és a 18. percben, egy számunkra rendkívül peches találattal megszerezték a vezetést: egy szögletet követően Szokol Zsolt próbált felszabadítani, de rosszul találta el a labdát, amely lábáról a magyar kapuba pattant. A folytatásban is egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak, harcosan, lelkesen futballozott, és a 38. percben egyenlíthetett volna: Szokol ment el a jobb szélen, az érkező Bódi azonban a kapu mellé gurított.
Az 53. percben sikerült megszerezni az egyenlítő találatot: Bódi cselezgetett a bal oldalon, majd Kovács Istvánt hozta játékba, ő pedig a jobbösszekötő helyén érkező Gosztonyi elé játszott, a Videoton játékosa 10 méterről talált a hálóba.
A 63. percben egy török szabadrúgást követően Kádár fejjel próbált felszabadítani, de a hazaiak szerezték meg a labdát, és egy beívelést követően Alper Potuk kapásból, 17 méterről lőtt a kapuba. A 87. percben Tajthy Tamás kapott piros lapot, és bár a mieink emberhátrányban is próbáltak egyenlíteni, újabb gól már nem született, a török válogatott 2-1-re megnyerte a mérkőzést. Válogatottunk fegyelmezettebben, szervezettebben játszott, mint az olaszok elleni, legutóbbi selejtezőjén, és közel állt ahhoz, hogy pontot szerezzen az esélyesebb házigazdák ellen.
- Úgy érzem, hogy a mai találkozó után elmondhatjuk, hogy vereség és vereség között is lehet nagy különbség - értékelt a meccs után Róth Antal. - A technikailag kiemelkedő képességű, hazai pályán futballozó török gárda igazi ziccereket alig tudott kialakítani ellenünk, mi pedig - ellentétben az olaszok elleni meccsel - igazi arcunkat mutatva, fegyelmezetten és céltudatosan futballoztunk. Ugyanakkor döntő helyzetekben mind védekezésben, mind támadásban döntő hibákat követtünk el, és mindössze egy támadást sikerült góllal befejeznünk.
A korábbi magyar és török szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán kollégája, Guus Hiddink társaságában tekintette meg a meccset, és a vereség ellenére több biztató szót és gratulációt is kapott a díszpáholyban.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.
A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.