Két sérült az U21-es válogatottnál
U21 férfi   |   Archívum   |   2011. november. 12., 09:12
Két sérült az U21-es válogatottnál

Róth Antal szövetségi edző nem számíthat Kovács István és Iszlai Bence játékára.

Az olaszországi Eb-selejtezőre készülő U21-es válogatott keretéből két játékos sérülés miatt nem vállalhatja a szereplést a keddi találkozón. Iszlai Bence kisebb sérüléssel érkezett a telki edzőtáborba, s bár állapota javult az elmúlt napokban, nem utazhat el a többiekkel. Kovács István pénteken még részt vett a közös programokon, végignézte a keret tagjaival a felnőtt válogatott Liechtenstein elleni mérkőzését is a Puskás-stadionban, a szombati edzésen azonban egy rossz mozdulat után kiújult a combsérülése, ezért ő sem léphet pályára Olaszországban.

Válogatottunk vasárnap utazik el a mérkőzés helyszínére, az olaszok elleni összecsapást kedden 17 órától rendezik Casaranóban.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Gulácsi Péter (Hull City)
Jova Levente (Ferencváros)

Védők:

Szokol Zsolt (Újpest FC)
Margitics Andor (Videoton FC- Puskás Akadémia)
Fiola Attila (MVM Paks)
Kádár Tamás (Newcastle United FC)
Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest)
Fodor Ferenc (Kozármisleny)
Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)

Középpályások:

Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi)
Simon Ádám (US Cittá di Palermo)
Bódi Ádám (Debreceni VSC-TEVA)
Windecker József (Győri ETO)
Gosztonyi András (Videoton FC)
Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE)
Hidi Patrik (Budapest Honvéd)

Támadók:

Futács Márkó (Portsmouth FC)
Beliczky Gergő (Vasas-HÍD)
Balajti Ádám (Újpest FC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.