Jól játszottunk, de a pontszerzés elmaradt Horvátországban
U21 férfi   |   Archívum   |   2011. november. 02., 17:15
Jól játszottunk, de a pontszerzés elmaradt Horvátországban

U20-as válogatottunk lejátszotta harmadik mérkőzését is a Regionális Bajnokságban. A horvátok a hajrában szerezték a találkozó egyetlen gólját.

A Róth Antal vezette gárda egy szerbek elleni győzelem és egy szlovénok elleni döntetlen után készült első idegenbeli mérkőzésére. A koprivnicai találkozón a Jova Levente (Nacsa Péter, 46.)- Baráth Botond, Izing Martin, Kelemen Dávid, Farkas Norbert - Windecker József, Szakály Attila - Skriba Máté (Vernes Richárd, 46.), Kovács István (Volent Roland, 77.), Ugrai  Roland (Szolnoki Roland, 84.) - Bacsa Patrik (Czár Richárd, 66.) összeállításban szerepelt együttesünk.

 

A magyar válogatott kimondottan stílusosan és bátran futballozott az első félidőben, legnagyobb helyzetét egy szép akció végén, a 13. percben alakította ki, ám Ugrai Roland középről leadott lövését védte a hazai kapus. A mieink első félidei fölényére jellemző, hogy Jova Leventének először a 33. percben, egy távoli lövés után kellett a kezeit használnia, más kérdés, hogy három perccel később Armando Mance fejese már veszélyt jelentett a magyar kapura. Magyar oldalon a középpályásaink felfutásai jelentettek komoly veszélyt, ám a végjátéknál a támadók nem tudták pontosan befejezni az akciókat.

 

A szünet után kiegyenlítettebbé vált a játék, ebben az időszakban mindkét csapat középpályája hatalmas mezőnymunkát végzett. Igazán nagy lehetőség egyik csapat előtt sem adódott, a mieink, bár vezettek kecsegtető akciókat, csak egy szöglet utáni fejest követően tudtak helyzetet kialakítani: Baráth Botond érkezett jókor, csúsztatása után azonban a labda elkerülte a kaput. A 85. percben roppant szerencsétlen körülmények között született meg a horvátok győztes találata: egy felívelést csúsztattak meg a magyar védők, a labda a 8 méterre helyezkedő Dario Zuparic lábára pattant, és a lövést követően Nacsa Péter támaszkodó lába mellett jutott a hálóba. Az utolsó percben Vólent Roland életerős lövéssel fejezett be egy akciót, ám a horvát kapus ezúttal is hárítani tudott, így a hazaiak 1-0-ás győzelmet arattak.

 

- Azért különösen bosszantó a mai vereségünk, mert a játék képe alapján a horvátok győzelme nem volt benne a meccsben – értékelt a lefújás után Róth Antal. - Bár a veretlenségünket éppen ezen a meccsen veszítettük el, úgy érzem, most tudtuk a leginkább megvalósítani taktikai elképzeléseinket, különösen az első félidőben játszottunk jól. A második félidei játékunk némileg visszaesést jelentett, de ekkor is mi támadtunk tudatosabban. Míg játékosaim rendre kijátszott akciókból kerültek az ellenfél kapuja közelébe, a horvátok csak beívelésekből, fellőtt labdákból tudtak veszélyeztetni a mérkőzésen, sajnos egy ilyen támadásból megszerezték a mindent eldöntő gólt is...


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.