Győztes rajt a cél Albániában
U21 férfi   |   Archívum   |   2013. június. 04., 10:25
Győztes rajt a cél Albániában

Hétfőn az A-válogatott mellett a Róth Antal vezette U21-es csapat is elkezdte felkészülését csütörtöki mérkőzésére.

Miközben az A-válogatott csütörtökön felkészülési meccset játszik, az U21-es csapat pénteken tétmérkőzésen lép pályára, megkezdi szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban. A mieink csütörtökön utaznak el Albániába, ahol pénteken délután mérkőznek meg a hazaiak korosztályos válogatottjával. A múlt héten kijelölt keretben egyetlen kényszerű változás történt, az MTK-s Kelemen Dávid sérülése miatt nem tarthat a csapattal, helyette a ferencvárosi Batik Bence utazik el a mérkőzésre.

- Mindenféleképpen győzelemmel szeretnénk rajtolni, az első mérkőzés meghatározó egy hosszabb sorozatban, a siker lendületet adhat a csapatnak - mondta Róth Antal szövetségi edző. - Az viszont biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, az albánokról beszerzett felvételek és információk alapján igazolódni látszik a tétel, hogy ezen a szinten már nincs könnyű ellenfél. Érezhető, hogy a játékosok egy kimerítő szezon végén járnak, ezért a következő napok elsődleges feladata a fittség visszaszerzése lesz. A felkészülés során nem játszottunk olyan meccset, amelyen minden kerettag rendelkezésre állhatott volna, ennek ellenére bizakodó vagyok, ha játékosaink megjelenítik egyéni képességeiket, akkor nem jelenthet hátrányt, hogy sosem látott összeállításban lépünk pályára az albánok ellen.

Az U21-es keret:

Kapusok:

Jova Levente (Ferencvárosi TC)
Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás)

Védők:

Szolnoki Roland (Videoton FC)
Baráth Botond (Budapest Honvéd)
Otigba Kenneth (SC Heerenveen)
Poór Patrik (MTK Budapest)
Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás)
Batik Bence (Ferencváros)
Farkas Norbert (Puskás Akadémia)

Középpályások:

Adorján Krisztián (Liverpool FC)
Patvaros Zsolt (Kecskeméti TE-Phoenix Mecano)
Windecker József (FGSZ Siófok)
Vécsei Bálint (Budapest Honvéd)
Radó András (Szombathelyi Haladás)
Bese Barnabás (MTK Budapest)
Szécsi Márk (DVSC-TEVA)

Támadók:

Kovács István (Videoton FC)
Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás)
Gyurján Bence (Szombathelyi Haladás)
Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.