Az U21-es válogatott legyőzte a finneket
U21 férfi   |   Archívum   |   2014. november. 13., 13:51
Az U21-es válogatott legyőzte a finneket

Egy nappal az A-válogatottak Eb-selejtezője előtt U21-es válogatottunk felkészülési mérkőzésen mérte össze erejét a finnekkel Telkiben.

A Szalai László vezette együttesben ezúttal vegyesen kaptak szerepet 1994-es és 1995-ös születésű játékosok, míg a finnek az 1994-es korosztállyal érkeztek a találkozóra. A magyar válogatott az első percek után felvette a finnek agresszív, erőszakos játékát, enyhe mezőnyfölényt tudott kialakítani, de a vendégek védelmét nem sikerült feltörni. Egy-két ígéretes akciót vezettünk ugyan, de komoly helyzetet nem tudtunk kialakítani. A védekezésünkre nem lehetett panasz, kapusunknak, Banai Dávidnak nem akadt dolga az első félidőben.

A fordulás után is küzdelmes, lüktető volt a mérkőzés, és az 52. percben sikerült megszereznünk a vezetést, Kleinheisler László indította a bal oldalon felfutó Varga Szabolcsot, aki a balösszekötő helyéről, 16 méterről a jobb felső sarokba lőtt (1-0). A folytatásban a finnek aktívabbá váltak támadásban, de nem tudtak mezőnyfölényt kialakítani, mindössze egy-két kisebb lehetőséget alakítottak ki. A lefújásig megtartottuk az előnyt, és egy küzdelmes meccset sikerült 1-0-ra megnyernünk.

- A héten elkezdett és elvégzett munka hatására nem voltunk ideálisan frissek a mérkőzésre, továbbiakban nekünk is végig kell gondolni mennyire és milyen módon terhelhetőek a hozzánk sok esetben kispadról érkező játékosok - mondta a mérkőzés után Szalai László. - Ennek ellenére a csapat tisztességgel állt a mérkőzéshez, ami inkább küzdelmes volt, mint szép. Nemzetközi szinten ma már senki ellen nem könnyű nyerni, ezt tapasztalhatjuk nap mint nap a nemzetközi futballban. Örülök, hogy az orosz mérkőzés után ezt a meccset is sikeresen vívtuk meg. Csapatépítésben folytatjuk a megkezdett utat, mérkőzés már csak a 2015-ös évben vár a fiúkra, mi pedig nagyon szurkolunk a felnőtt válogatottnak, hogy holnap ők is legalább ilyen sikeresek legyenek és le tudják győzni a finneket. Ehhez sok sikert kívánunk a csapatnak a teljes utánpótlás-válogatott nevében.

Magyarország-Finnország 1-0 (0-0)
Magyarország: Banai Dávid - Marcsek Ákos, Jagodics Bence, Szilvási Péter, Tamás Krisztián - Nagy Dominik (Pongrácz Viktor, 82.), Kocsis Gergő, Lőrinczy Attila (Huller Ádám, 46.) - Bese Barnabás, Bobál Gergely (Varga Szabolcs, 46.), Kleinheisler László (Gera Dániel, 62.)
Gólszerző: Varga az 52. percben

[galleryRel id="81088|U21 HUN-FIN]

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.