A szünet után találtuk meg a játékunkat
U21 férfi   |   Archívum   |   2013. szeptember. 06., 14:35
A szünet után találtuk meg a játékunkat

U21-es válogatottunk csütörtökön 0-1-es félidő után 4-1-re legyőzte a bosnyákokat Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. A négyből három gólt a szünetben becserélt játékos szerzett, de a siker kulcsa az volt, hogy az egész csapat feljavult a fordulás után.

Az első félidő nem sikerült jól, a bosnyákok veszélyesebben játszottak, góljuk mellett egy kapufát is lőttek, a mieink pedig jelentősebb helyzet nélkül zárták az első 45 percet. Róth Antal a szünetben átszervezte a csapatot, a két szélső, Kleinheisler László és Bese Barnabás helyére más típusú, labdabiztos középpályásokat hozott be, és húzása bevált, Adorján Krisztián és Holman Dávid érkezésével gyökeresen átalakult a játék képe. Kombinatív, szellemes foci jellemezte a második 45 percet, a ferencvárosi Holman két szép gólt szerzett, mellette Baráth Botond és a büntetőt értékesítő volt eredményes.

- Szerencsére a Ferencvárosban is egyre több lehetőséget kapok, bíztam benne, hogy a bosnyákok ellen is pályára léphetek - mondta a meccs után Holman Dávid. - A második félidőben olyan csapatunk volt a pályán, amelynél biztonságban volt a labda, érezhetően nyugodtabbá vált a játékunk, nemcsak támadásban, hanem védekezésben is. Úgy érzem, nekem is jó futballal sikerült hozzájárulnom a sikerhez, de nagy öröm volt olyan társak mellett szerepelni, mint Radó András, Adorján Krisztián vagy éppen Kovács István, mert mindannyian olyan futballisták, akiknél igazán jó helyen van a labda. Kokóért nagyon aggódtunk a sérülése után, mindannyian reméljük, hogy hamarosan visszatér a pályára.

U21_7555|

A bal oldali védőt játszó Baráth Botond is azt emelte ki, hogy a félidei "feltámadás" kellett a sikerhez, és bízik benne, hogy a második játékrészben mutatta meg igazi arcát a csapat.

- A legjobbkor fejeltem a második gólunkat, amellyel megfordítottuk a mérkőzést. Persze nem csak ez volt a döntő, hanem az is, hogy feljavult a játékunk, amely az első félidőben nem igazán állt össze. Tudtuk, hogy nem gyenge a bosnyák csapat, és ezt be is bizonyították. Hiszek abban, hogy a második félidőben mutattuk az igazi arcunkat, és ilyen az igazi U21-es csapat. A következő ellenfél a második kalapból sorsolt Ausztria lesz, ellene már 90 percig lesz szükség erre a fajta hatékony futballra - így a Honvéd hátvédje.

A bosnyák edző a találkozó után elmondta az mlsz.hu-nak: ki kell elemeznie a mérkőzést, mert számára is érthetetlen, mi történt azok után, hogy csapata irányította a meccset és 0-2-höz voltak ziccereik. Hozzátette, a második félidőben akkorát fordult a játék képe, hogy az számára felfoghatatlan, a csoda kategóriába tartozik.

A kulcscsonttörést szenvedett Kovács Istvánnal kapcsolatos hír, hogy a játékost a kecskeméti kórházban még tegnap megvizsgálták, a röntgen azt mutatta, hogy nem mozdultak el a csontok. A futballistát ezt követően Székesfehérvárra szállították, és valószínűleg már ma megműtik. Az orvosok szerint mintegy kéthónapos kihagyás vár rá.

U21_7713|

A csoport másik csütörtöki meccsén a spanyol válogatott - a realos Alvaro Morata négy góljával - 6-2-re verte idegenben az osztrákokat.

A csoport állása:

1. Magyarország 6 pont (2 mérkőzés)
2. Spanyolország 3 pont (1 mérkőzés)
3. Bosznia-Hercegovina 3 pont (2 mérkőzés)
4. Ausztria 3 pont (2 mérkőzés)
5. Albánia 0 pont (3 mérkőzés)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.