A finneket fogadja az U21-es válogatott
U21 férfi   |   Archívum   |   2014. november. 11., 15:56
A finneket fogadja az U21-es válogatott

Szalai László a '94-es és '95-ös születésű játékosokból álló keretet jelölt ki a csütörtöki, zártkapus felkészülési mérkőzésre.

Szalai László szövetségi edző októberben külön edzőtábort tartott az 1994-es és az 1995-ös születésű játékosokból álló együttesnek, előbbi válogatott az oroszokkal, utóbbi a norvégokkal játszott felkészülési mérkőzést. Csütörtökön Telkiben játszik újabb felkészülési mérkőzést az U20-U21-es válogatott a finnek hasonló korosztályú együttesével, Szalai László ezúttal vegyes keretet hirdetett, amelybe részben az októberi mérkőzésen jó teljesítményt nyújtó játékosok, részben pedig új futballisták kaptak meghívót.

- Az utóbbi hetekben jártam a másod- és harmadosztályú bajnokikat, és feltűnt néhány olyan fiatal, akik a teljesítményükkel meggyőztek arról, hogy érdemes kipróbálni őket a korosztályos válogatottban - mondta az mlsz.hu-nak Szalai László. - Az kölcsönös ismerkedési folyamat még nem ért véget, továbbra is az a célunk, hogy felmérjük a játékosok képességeit, és ők is tisztában legyenek a velük szemben támasztott követelményekkel, elvárásokkal.

A kerettagok egy része kedden délben már lejátszott egy edzőmérkőzést, méghozzá a Budapest Honvéd U21-es csapata ellen. A találkozót Bereczki Dániel és Huller Ádám duplájával, valamint Bobál Dávid és Lőrinczy Attila egy-egy találatával az U21-es válogatott 6-0-re megnyerte.

A csütörtöki, finnek elleni felkészülési mérkőzést nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezik.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Banai Dávid (Újpest)
Dániel Csaba (Dunaújváros)
Gyurján Márton (Haladás)

Védők:

Marcsek Ákos (Vasas)
Csábi Mihály (Sopron)
Jagodics Bence (Pápa)
Asztalos Dávid (Ajka)
Szilvási Péter (Greuther Fürth)
Bobál Dávid (Sopron)
Hangya Szilveszter (Dunaújváros)
Tamás Krisztián (Varese)

Középpályások:

Kocsis Gergő (Videoton FC)
Holdampf Gergő (Újpest)
Nagy Dominik (FTC)
Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Bereczki Dániel (DVSC)
Gera Dániel (MTK)
Lőrinczy Attila (Békéscsaba)

Támadók:

Berecz Zsombor (Vasas)
Bese Barnabás (MTK)
Kővári Róbert (PMFC)
Huller Ádám (BKV Előre)
Varga Szabolcs (Heerenveen)
Mervó Bence (Győri ETO)
Bobál Gergely (Budapest Honvéd)
Sajbán Máté (Budaörs)
Kleinheisler László (Videoton FC)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.