Női U19: gólnélküli döntetlen Skócia ellen
U19 női   |   Mérkőzések   |   2016. augusztus. 09., 10:21
Női U19: gólnélküli döntetlen Skócia ellen

Turtóczki Sándor tanítványai keményen védekeztek, így a formaidőzítésben előrébb járó skót lányok nem tudtak a kapunkba találni.

Hirtelen lehűlés és komor felhők várták a csapatokat a mérkőzés időpontjában a büki pályán, így alaptalanná váltak a skót szakvezetők félelmei, miszerint játékosaik nem fogják bírni a szokatlan hőséget. Kihasználva a sportolásnak kedvező időjárást egymásnak is estek a csapatok az első félidőben. Inkább Skócia csapata kezdeményezett, de igazán nagy helyzetig nem jutottak, igaz, a mieink előtt is csak kisebb lehetőségek adódtak. A kevés kidolgozott helyzet ellenére mindkét csapat egyszer-egyszer eltalálta a kapufát az izgalmas, de gólt nem hozó első félidő során.

Szünet után nagyobb sebességre kapcsolt ellenfelünk, és az 50. percben a magyar védelem csak szabálytalanul tudta megállítani a skót támadókat, mivel az eset a büntetőterületen történt, jöhetett a 11-es, amit Varga Luca bravúrral hárított. Továbbra is lendületben maradt Skócia, de a végéig jól zárt a védelmünk, vagy ha a védők már verve voltak, Varga babonázta meg az ellenfél támadóit. Mivel támadásokra már nem futotta erőnkből, így maradt a gólnélküli döntetlen.

- Ez a skót csapat a világranglistán 18 hellyel előttünk áll, és a pályán is megmutatkozott, hogy nagyon jó csapatuk van - kezdte értékelését az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor, szövetségi edző. - Mi még alakulóban vagyunk: a tavaly elitkörös U17-ből sokan most először játszottak az U19-ben, és ez azért más szint. A skót csapat egyértelműen előrébb tart, fizikálisan, és néhány játékost tekintve is. Az első félidőben jól védekeztünk, és sikerült kontrákat is vezetnünk. A második félidőben mezőnyben fölénk kerekedtek. Összességében egy jó csapat ellen jó eredményt értünk el. Ennek ellenére van egy kis hiányérzetem. Csütörtökön hasonló meccsre számítok, néhány helyen frissítenünk kell majd, hiszen ez a mai egy elég nagy iramú meccs volt, de mindenképpen szeretnénk megismételni a jó eredményt.

Magyarország-Skócia: 0-0
Magyarország: Varga Luca - Csányi Diána, Turányi Lilla, Csigi Eszter, Horti Boglárka (Kun Barbara, 58.), Pilán Tímea (Anda Letícia 73.) - Gruber Brigitta (Bodnár Bianka, 58.), Kiss Gabriella (Papp Adél, 73.) - Krascsenics Petra, Krascsenics Csilla, Csiki Anna (Molnár Enikő, 58.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk
Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...

Itthon sem tudtunk pontot szerezni a szlovákok ellen
Meccsbeszámoló
Hivatalosak a férfi A-válogatott felkészülési mérkőzései

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...