Női U19: Balsikerű meccset játszottunk Szlovéniában

2018. szeptember. 18., 22:15   |    

Női U19: Balsikerű meccset játszottunk Szlovéniában
Fotók: Sajó Dóra

Női U19-es válogatottunk kedden délután Szlovéniában lépett pályára felkészülési mérkőzésen.

A női U19-es válogatott október elején vesz részt a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, a tétmeccsek előtti utolsó felkészülési mérkőzéseket a héten játssza le Turtóczki Sándor csapata. A szlovéniai összecsapáson a mieink visszafogott teljesítményt nyújtottak, az ellenfél játékosai pontosabban, erőszakosabban játszottak, végig az ő akaratuk érvényesült, és magabiztos, 3-0-ás győzelemmel zárták a meccset.

– Teljesen megérdemelt hazai győzelem született, elsősorban a mutatott teljesítmény az, ami elkeseredettségre ad okot, mert a játék egyetlen elemében sem tudtuk felvenni a versenyt a szlovénokkal. Át kell értékelnünk sok mindent az Eb-selejtezők előtt, túl kevés időnk maradt ahhoz, hogy arra a szintre fejlődjünk fel, amivel megfelelhetünk a saját magunk elé támasztott elvárásoknak. Nem adjuk fel, igyekszünk mindent megtenni, hogy összeálljon a csapat a tétmérkőzésekre, remélem, sikerül előrelépnünk a hátralévő hetekben – fogalmazott Turtóczki Sándor szövetségi edző a mérkőzés után.

A szlovén és a magyar csapat csütörtökön 11.00 órakor Andráshidán ismét megmérkőzik egymással.

Szlovénia-Magyarország 3-0 (1-0)
Magyarország: Egri Réka - Balogh Noémi (Kovács Virág, 65.), Kovács Laura, Jánosi Ninetta, Csolti Réka (Győrik Alexandra, 46.) - Váradi Ráhel (Vasas Lea, 73.), Horváth Cintia - Kovács Eszter, Pusztai Sára (Erdész Fanni, 65.), Dorner Dóra (Vári Viktória, 46.) - Bódai Viktória (Víg Klaudia, 65.)


Címkék:

Főszponzoraink
Szponzoraink