Női U19: Wales ellen kezdi a selejtezőt Telkiben
U19 női   |   Csapat   |   2022. október. 03., 20:12
Női U19: Wales ellen kezdi a selejtezőt Telkiben

Női U19-es válogatottunk szerdától hazai rendezésű Eb-selejtező tornán vesz részt Telkiben, elsőként a walesi együttessel találkozik, majd a szerb és az olasz válogatott lesz az ellenfele.

A Turtóczki Sándor vezette magyar csapat nehéz csoportba került az őszi Eb-selejtező körben, az erőviszonyok alapján kiemelkedő olaszok mellett három hasonló erősségű válogatott kapott helyet a négyesben. Az őszi selejtezőkörben a legfontosabb cél minden együttes számára az A-divízióban való bennmaradás kiharcolása: három csapat tavasszal az Eb-részvétel kiharcolásáért léphet majd pályára, míg a negyedik helyezett kiesik a B-divízióba, és máris elveszti az esélyét az Eb-szereplésre.
 
– Nem volt szerencsés számunkra a sorsolás, az alsóházból feljutó csapatok közül a lehető legerősebb riválist, a szerbeket kaptuk, és a walesiek stílusa sem igazán fekszik nekünk. Ezzel együtt úgy érzem, e két válogatott ellen reális esélyünk lesz a pontszerzésre, akár a győzelemre is. Ehhez viszont tökéletes csapatjátékra van szükségünk, és néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény is kell majd. Kevés időnk volt a felkészülésre, mindössze két nemzetközi meccs áll a hátunk mögött, a legutóbbi edzőtáborozásunk során viszont már biztató teljesítményt nyújtott a csapat – mondta Turtóczki Sándor, aki azt is kiemelte, hogy a walesiek elleni szerdai teljesítmény kulcsfontosságú a csapat számára.
 
A női U19-es válogatott kerete:
 
Kapusok:
 
Borók Dorina (ETO FC Győr)
Dobó-Nagy Boglárka  (Illés Akadémia-Viktória)
 
Védők:
 
Bokor Blanka (MTK Budapest)
Kovács Aida (Puskás Akadémia FC)
Németh Adél (Illés Akadémia-Viktória)
Savanya Csilla (ETO FC Győr)
Somogyi Diána (DVTK)
Székely Zsófia (FC Basel)
Tuza Petra (Puskás Akadémia FC)
 
Középpályások:
 
Kiss-Lantos Hanna (Illés Akadémia-Viktória)
Mayer Zsófia (Puskás Akadémia FC)
Mészáros Cecília (Soroksár SC)
Molnár Adelina (Soroksár SC)
Nagy Lili (Puskás Akadémia FC)
Németh Mirtill (Illés Akadémia-Viktória)
Tenyei-Tóth Rebeka (MOL Fehérvár FC)
 
Támadók:
 
Benke Annamária (Soroksár SC)
Siber Glória (AFC Wimbledon)
Sipőcz Virág (Puskás Akadémia FC)
Vida Boglárka (ETO FC Győr)


Az Eb-selejtező torna programja:

Október 5., szerda
 
Wales-Magyarország 15.00, Telki
Olaszország-Szerbia 15.00, Bicske
 
Október 8., szombat
 
Magyarország-Szerbia 14.30, Telki
Olaszország-Wales 14.30, Tatabánya
 
Október 11., kedd
 
Magyarország-Olaszország 15.30, Telki
Szerbia-Wales 15.30, Bicske

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatottjaink 2023-ban is az
Női válogatottjaink 2023-ban is az "A" ligában bizonyíthattak

A női utánpótlás-válogatottak 2023-as évét összefoglaló beszámolónkban összegezzük az idei év eredményeit. Mind a tavaszi, mind az őszi ...

Női U19: döntetlen a csehek ellen
Meccsbeszámoló
Rácz Zsófia: minden meccsen a győzelemért fogunk küzdeni

A női utánpótlás-válogatottak 2023-as évét összefoglaló beszámolónkban összegezzük az idei év eredményeit. Mind a tavaszi, mind az őszi ...