U18: Másodszor is döntetlen Észak-Macedónia ellen
U18 férfi   |   Csapat   |   2021. szeptember. 16., 13:24
U18: Másodszor is döntetlen Észak-Macedónia ellen

Férfi U18-as válogatottunk gyorsan előnybe került a macedónok elleni gyirmóti felkészülési mérkőzésén, de a vendégek még a szünet előtt fordítottak, így Fábián Bence második félidei találatával csak a döntetlent tudtuk megszerezni.

A két csapat keddi mérkőzésén a magyar válogatott az utolsó pillanatban, a 96. percben szerzett góllal csikarta ki az 1-1-es döntetlent, a csütörtöki visszavágón azonban már a 7. percben vezetést szereztünk, a Keresztes Noel buktatásáért megítélt szabadrúgásból Nagy-Kolozsvári Dániel vette be a kaput, igaz, ehhez kellett a vendégek kapusa is, aki nem tudta megfogni a középre érkező labdát, amely a karjáról a hálóba perdült (1-0). A magyar válogatott irányította a játékot, a gól után egy kapufát is lőttünk, de a macedónok is veszélyesek voltak, több támadásukat is helyzettel fejezték be, ahhoz viszont eleinte nem voltak elég pontosak, hogy gólt szerezzenek. A 33. percnem azonban egy védelmi hibát kihasznált az ellenfél, Besar Gudjufi kapásból vágta a jobb alsó sarokba az egyik játékosunkról elé pattant labdát (1-1). Ebben a priódusban nem állt össze a védelmünk, a 35. percben újabb elkerülhető gólt kaptunk, Nikola Pavleski szedett fel egy lecsorgó labdát a tizenhatosunkon belül, és zavartalanul lőhetettt a hálóba (1-2). Az első félidővégéig egy-két átlövési kísérletünk volt ugyan, de az egyenlítés nem jött össze, így akárcsak kedden, ezúttal is egygólos magyar hátrányban zárult a játékrész.

Oross Márton a szünetben kettőt cserélt, Csóka Dominik és Lénárt Gábor állt be. A második játékrészben a magyar válogatott irányította a játékot, de az első negyedórában inkább csak a kapu elé érkező beadásokból alakultak ki kisebb lehetőségek a támadóink előtt. A macedónok a második félidőben mindent megtettek annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki folyamatos játék, sokat állt a játék sérülések miatt kisebb szabálytalanságok után. A 80. percben szép góllal egyenlítettünk, Kaján Norbert jobb oldali beadását követően a balösszekötő helyén érkező Fábián Bence az öt és feles sarkától előrevetődve fejelt a bal felső sarokba (2-2). Az utolsó percekben sokat tettünk a győztes gól megszerzéséért, de a harmadik találat már nem jött össze, így másodszor is döntetlennel zárt csapatunk Észak-Macedónia ellen.

– Minden nemzetközi meccs nehéz, ezúttal is egy harcos, kemény ellenféllel játszottunk, sajnálom, hogy újra elmaradt a győzelem – értékelt a mérkőzés után Oross Márton szövetségi edző. – Ami a leginkább bánt, hogy úgy éreztem, a vendégek mentalitásban fölénk tudtak nőni, így ahelyett, hogy a gyors gól után megnyugtatóvá tettük volna a vezetésünket, mi kerültünk hátrányba. Négy nemzetközi mérkőzés után tisztul a kép, egyre inkább kirajzolódik, kikre számíthatunk a jövőben. Az is látható, hogy a jó mentalitás a legfontosabb a válogatott keret kialakításakor, hiszen hosszú távon is csak szorgalommal és alázattal juthatnak előrébb a játékosok.

Magyarország-Észak-Macedónia 2-2 (1-2)
Magyarország: 1 Dala Martin - 2 Kaján Norbert, 15 Kiss Norbert (5 Lénárt Gábor, 46.), 14 Nagy Zoltán, 3 Korógyi Szabolcs (25 Fábián Bence, 75.) - 17 Dénes Adrián (23 Krajcsovics Ábel, 58.), 6 Nagy-Kolozsvári Dániel (18 Tuboly Máté, 58.), 10 Keresztes Noel (16 Sipos Szabolcs, 58.), 24 Dénes Vilmos (11 Csóka Dominik, 46.) - 9 Rácz Balázs, 19 Bakti Balázs (8 Jurek Gábor, 86.)

A mérkőzés felvétele:


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Pályán az U16-os és az U18-as válogatott
Pályán az U16-os és az U18-as válogatott

Férfi U18-as válogatottunk szerdán, U16-os válogatottunk pedig csütörtökön játszik felkészülési mérkőzést Telkiben.

Telkiben edzőtáborozott az U18-as válogatott
Meccsbeszámoló
Gyors gólváltás után döntetlen a görögök ellen

Férfi U18-as válogatottunk szerdán, U16-os válogatottunk pedig csütörtökön játszik felkészülési mérkőzést Telkiben.