Öt góllal nyert Örményországban az U18-as válogatott
U18 férfi   |   Csapat   |   2019. március. 05., 15:40
Öt góllal nyert Örményországban az U18-as válogatott

A 2001-es születésű játékosokból álló U18-as válogatott első idei felkészülési mérkőzését játszotta le: 5-0-ra legyőzte Jerevánban a házigazda örményeket.

A Bene Ferenc vezette együttes legközelebb idén ősszel, U19-es korosztályos válogatottként játszik tétmérkőzéseket, tavaszi meccseivel már erre a megmérettetésre, a hazai rendezésű Eb-selejtezőre készül. Első idei összecsapásaira Jerevánig utazott el a csapat, és keddi első meccsén fölényes győzelmet aratott a házigazda örmények ellen. A találkozó első nagy helyzete a hazaiak előtt adódott, de az első negyedóra végére átvette az irányítást a magyar válogatott, és a 33. percben Kovács Máté góljával megszerezte a vezetést (0-1). Az utolsó negyedórában jelentős nyomás alá került a hazaiak kapuja, és a 45. percben, a nyolcadik szögletünk után Szűcs Kornél megduplázta az előnyünket (0-2).

A fordulás után is a magyar válogatott dominált, és jó hatékonysággal használta ki lehetőségeit: Beke Péter előbb a 47. percben, majd a 66. percben talált a kapuba, utóbbi góllal 0-4-re alakítva az állást. A magyar kapu a második félidőben egyszer forgott veszélyben, de Onódi Ákos védeni tudott. A 0-5-ös végeredményt a 85. percben Kalafat Álmos állította be.

– Jár a gratuláció a játékosoknak, mert nemzetközi szinten, idegenben ötgólos győzelmet aratni mindenképpen bravúros teljesítmény. Az első 15 percet kivéve jó felfogásban, jó ritmusban focizunk, és hatékonyak voltunk az ellenfél kapuja előtt. Eleinte sok pontatlansággal futballoztunk, ezért meddő volt a mezőnyfölényünk, de az első félidő végére feljavultunk, meggyőzővé vált a játékunk, külön örülök annak, hogy biztos vezetésnél sem vettünk vissza, végig kontroll alatt tartottuk a meccset és további gólokat szereztünk. Kíváncsi vagyok, hogy a csütörtöki második mérkőzésen is fenn tudjuk-e tartani ezt a magas szintű koncentráltságot – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Bene Ferenc szövetségi edző.

A két csapat csütörtökön ismét megmérkőzik egymással. 

Örményország-Magyarország 0-5 (0-2)
Magyarország: Onódi Ákos - Huszti András, Szűcs Kornél (Farkas Marcell, 61.), Varju Benedek, Kalmár Olivér - Nyári Patrik (Irimiás Gergő, 71.), Kocsis Bence (Hidi Sándor, 71.), Törőcsik Péter (Szabó Bálint, 61.) - Kovács Máté, Beke Péter (Tóth-Gábor Kristóf, 71.), Cipf Dominik (Kalafat Álmos, 61.)
Gólszerző: Kovács a 33., Szűcs a 45., Beke a 47. és a 66., Kalafat a 85. percben


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Pályán az U16-os és az U18-as válogatott
Pályán az U16-os és az U18-as válogatott

Férfi U18-as válogatottunk szerdán, U16-os válogatottunk pedig csütörtökön játszik felkészülési mérkőzést Telkiben.

Telkiben edzőtáborozott az U18-as válogatott
Meccsbeszámoló
Gyors gólváltás után döntetlen a görögök ellen

Férfi U18-as válogatottunk szerdán, U16-os válogatottunk pedig csütörtökön játszik felkészülési mérkőzést Telkiben.