Győzni tudott Svájc ellen az U18-as válogatott
U18 férfi   |   Csapat   |   2019. május. 14., 18:38
Győzni tudott Svájc ellen az U18-as válogatott

U18-as válogatottunk egy újabb nagy skalpot szerzett, az olaszok után ezúttal a svájciakat győzte le.

A 2001-es születésű játékosokból álló válogatott áprilisban nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy 4-0-ra legyőzte Telkiben az olaszokat felkészülési mérkőzésen. Az újabb összetartáson sem várt könnyebb rivális a mieinkre, ezúttal a svájciak ellen lépett pályára a Bene Ferenc vezette együttes, szintén Telkiben.

Végig nagy iramú volt a mérkőzés, az első félidőben a svájciak valamivel veszélyesebben futballoztak, több olyan mélységi indulásuk is volt, amit nehezen tudtunk levédekezni. A 28. percben mégis mi szereztünk vezetést, Szűcs Kristóf egy labdaszerzést követően indította a szélen Cipf Dominikot, ő pedig Tóth-Gábor Kristófot játszotta meg pontosan. Középcsatárunk lefordult két védőjéről, majd 16 méterről, a balösszekötő helyéről higgadtan a bal sarokba lőtt (1-0). 

A második félidőre feljavult a mieink védekezése, stabilabban futballoztunk, és több nagy helyzetet is sikerült kialakítanunk, de a befejezések nem sikerültek. A meccs hajrájára ismét fordult a kocka, a svájciak vették át az irányítást, ebben a periódusban védekezésre kényszerültünk, de jó csapatmunkával sikerült megtartani az előnyt a végéig, 1-0-ra megnyertük a mérkőzést.

– A mérkőzés bizonyos periódusaiban NB I-es ritmusú volt a találkozó, a svájciak korszerű, gyors focit játszottak, el kell ismerni, az első félidőben voltak problémáink a védekezéssel. Szép góllal szereztünk vezetést, de több tekintetben elégedetlen voltam az első félidei teljesítményünkkel. A második játékrészben stabilizáltuk a védekezésünket, akár újabb gólokat is szerezhettünk volna, de a végére ismét változott a játék képe, és fölénk kerekedtek a vendégek. Igazi csapatként működtek együtt ma a játékosok, ezzel tudtunk megnyerni egy nagyon nehéz mérkőzést – értékelt a lefújás után Bene Ferenc.

Magyarország-Svájc 20190514
2019.05.14. (kedd)
Magyarország HUN
Magyarország
Svájc
Svájc SUI

Magyarország:Ásványi BalázsHuszti András ( 75.), Szűcs Kornél, Varju Benedek, Körmendi KevinNyári Patrik (Radics Márton 46.), Hidi SándorSkribek Alen (Kovács Máté 75.), Cipf Dominik (Törőcsik Péter 62.), Bukta Csaba (Kapronczai Gergely 62.)Tóth-Gábor Kristóf (Szabó Bálint 90.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Pályán az U16-os és az U18-as válogatott
Pályán az U16-os és az U18-as válogatott

Férfi U18-as válogatottunk szerdán, U16-os válogatottunk pedig csütörtökön játszik felkészülési mérkőzést Telkiben.

Telkiben edzőtáborozott az U18-as válogatott
Meccsbeszámoló
Gyors gólváltás után döntetlen a görögök ellen

Férfi U18-as válogatottunk szerdán, U16-os válogatottunk pedig csütörtökön játszik felkészülési mérkőzést Telkiben.